19:46 Az alapszakasz végének pontgyengébb játékát, ma feledtette, extraklasszis játékot nyújtott Honti Kata, a másik extraklasszis, Cserny Réka volt, de az egész csapat klasszis teljesítményt nyujtott. Nyolc pontnál előkerült a régi megszokott pécsi hangulat, de azonnal elillant, amikor újra nőt az előny. Végig vezetve a Sopron kezében volt a mérkőzés. A mérkőzés végén mind a két tábor megtapsolta, saját csapatát. Örömmámorban úsztak a soproni szurkolók és a lányok. Az öt évvel ezelött Pécsen megnyert bajnoki címet idézte a hangulat. A Petőfi Rádió riporterének, Matovic eltiltásáért indított mozgalma, pedig botorság, hiszen a pécsiek kezdték a verekedést a játékban, és aki kiáll az esőre, ne csodálkozzon, hogy megázik.
19:33 GYŐZTÜNK FOLYTATÁS KEDDEN
19:25 15 pont, azt hiszem, MEGVAN
19:22 Időkérés, 14 IDE, nincs meg a Pécsben (szerencsére) az átütőerő
19:18 15-el megyünk, és kijöttünk a hullámvölgyből
19:08 A Pécs feljött nyolcra. Amit művelnek, az nem kosárlabda, hanem verekedés, és a bírók hagyják. Norbi egy kicsit későn kér időt.
18:59 Mindent bevet a Pécs, nem indítják az időmérést, reklamálnak. Egyedül Iványi játszik extázisban. 37:51
18:39 31:41 Vége az első félidőnek. A csapat nagyon összeszedetten játszik, a Pécsnek minden kicsorog, csak az Iványi hajtja őket. Béres nagyon fáradt. Nálunk az egész csapat kiemelkedően játszik, a játékvezetés szinte teljesen kiegyensúlyozott. A.P. szerínt aki már sokszor járt ebben a csarnokban, a pécsi szurkolók nagyon visszafogottak, de sportszerűek. Nincs az a félelmetes hangulat. A soproniak létszámukhoz képest hangosak. A kijelzőn nem látszanak állandóan a faultok, talán majd 2010-re ez is összeáll. A csarnokban 50 fok, és nincs teltház.
18:29 13-mal megyünk, és a soproni tábor hangosabb, mint a hazai
18:23 tíz ponttal vezetünk, egy sárgasapkás debil fenyegeti Norbit :-)
18:18 Vége az első negyednek, a Sopron jól játszik,végig kontrolálja a meccset, és megérdemelten vezet.A pécsi kabalaállat, a panda szeme félig bekötve, A.P. szerint kisírta, a légiósok elvesztése okán. 17:24 IDE
18:15 Rátgéber szokás szerint megbolondult 13:20
18:08 7:14
18:04 2:7 vezetünk
17:56 Pécsi drapériák: „Istennők irány az arany fellegek”, + a játékosok becenevei. Himnusz. Mindjárt kezdődik a meccs. kb 100 soproni
17:45 Vujtyi Trütykó is megérkezett a meccsre, szokásos fekete baseball sapkájában, a pécsi közönség még csak egyszer mordult fel.
17:29 Befutottak a csapatok a melegítéshez, a mieink Cserny vezetésével. Fél órával a meccskezdés elött a hangulat még nem nincs a tetőfokon.
17:25 Már mediterrán a hangulat, nincs légkondi a csarnokban
17:09 A.P. a csarnokban, a pécsi szurkolók előtt kell bevonulniuk, nincs saját bejárat.
16:56 Alain Prof megérkezett a csarnokhoz, már gyülekeznek nézők
Alain Prof
- Mutatjuk, ki a mai kieső 💔😔
- Hagyomány és alkotás: megnyílt Sebőkné Fekete Mária hímzéskiállítása Sopronban Szálán varrott hímzések címmel nyílt meg…
- Sopronban kezdte meg 2026-os szezonját a Food Truck Show Idén is elstartolt a népszerű gasztronómiai eseménysorozat, mel…
- Csendes krízis: a vape letarolja a tinédzsereket 🥺🥀
- Megnyílt Hainer István Test és mozgás fotókiállítása a Festőteremben, amely a mozgás legintenzívebb pillanatait őrzi meg…
- Milák Kristóf ezt súgta oda riválisának a dobogó tetején Az egy év kihagyás után visszatérő klasszis 100 gyorson aratta az első győzelmét a soproni úszó ob-n. #magyarnemzet #sport #milakkristof #sopron #uszas #ob #gyozelem
- #sopron #dance #party
- #urbex #sopron #abandoned #fy #hungary
- #sopron #urbex #koronahote #kastely #anbandoned @𝒍𝒊𝒂
- 📍 Sopron 🇭🇺 Hungarian National Championships 2026 #100free #🥇 #swimming #milakkristof #kristofmilak
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
