Pornósztárok a Sörházdombon
Erős kezdés, szomorú folytatás. Nem telt el még fél év sem azóta, hogy a Városszépítő Egyesület és Sopron város atyáskodásával újra kilátó állhat a Lővérek egyik legmagasabb pontján, a Sörházdombon. Az impozáns formájú építményt könnyű vasárnapi sétával lehet megközelíteni. Szép helyen, szép kilátással, szépreményű kilátó. A ragasztott faszerkezet a műszaki számítások szerint kiállná az idõ próbáját. DE!
A mérnökök a tervezésnél az összes statikai paramétert figyelembe vették (ez természetes, mert már rég összedőlt volna a kilátó). Egy paramétert azonban kihagytak az élettartam méretezésénél. Az embert. Nem azt, amelyik felmegy a kilátóba és találgatja, hogy a Fertő tavon túl mi látszik, hanem azt, amelyik grafomán hajlamait itt éli ki. Néhány kilátó látogató tollal, filccel festékkel és még néhány nyomot hagyó anyaggal “elmés” firkákat hagyott maga után. Nem akarom idézni a csekély értelmû bejegyzéseket, de a pornósztárok neveitől kezdve hosszabb lélegzetvételiű szövegek is fába lettek vésve. Soha nem értettem azokat az embereket, akik így akartak maradandót alkotni.
Aki nem bír grafomán hajlamaival az inkább írjon a sopron.info.hu-ba cikket. (én is ezért vagyok itt :-)).
Most még csak firka lepi el a kilátót, de ha így folytatódik, akkor a bánfalvi Gloriette vagy a Várhely kilátó sorsára fog jutni ez a kilátó is. A Gloriettet egyszerű lelkek szétbontották, tábortűzhöz használva az így megszerzett faanyagot. A Várhely kilátó fából épült teraszán évekkel ezelőtt tüzet raktak elégetve a járófelület egy részét és az egyik fő tartó oszlopot.
… és ezekhez a kilátókhoz még fel is kellett mászni!
A sörházdombi kilátó lehet, hogy hamarabb lesz az enyészeté? Pellengérre pedig nem a kilátó, hanem az azt összefirkáló vizuális szemétgyártók kerülnek. Első körben szégyelljék magukat, másodjára meg inkább a gyerekszobájuk falát firkálják tele. Már ha van, vagy volt nekik ilyen.