Sopron.info.hu

Ármány & szerelem: színház a színházban

  2018 jan 10 / #kultúra

Megkezdődtek a próbái Papp Gyula – Demjén Ferenc – Sárdy Barbara Ármány & szerelem című rockzenés játékának. A rendező Pataki András, a bemutató február 24-én lesz a Soproni Petőfi Színházban.

ármány

A különleges előadás keretében Schiller népszerű drámájának jelenetei villannak fel egy színházi főpróba keretében. Sárdy Barbara történetéhez Papp Gyula zeneszerző blues, rock, funky, pop és rap stílusban írt dalokat, melyeknek szövegét Demjén Ferenc szerezte.

img_0597-copy_6kfz

Az előadást Pataki András rendezi. / Fotó: Torma Sándor

 

Pataki András az olvasópróbán arra hívta fel a figyelmet, hogy kettős feladat előtt áll a stáb, hiszen a darab keretén belül gyakorlatilag színpadra kell állítaniuk egy rockoperát egy klasszikus mű alapján, s közben a valódi cél az, hogy bemutassák egy vidéki színház életét. Mindezt úgy kell elérniük, közvetíteniük, hogy ne saját magukat, a problémáikat jelenítsék meg a színpadon, hanem a jelennek is tudjanak szólni, egyetemesen erről a világról. Ebben alkotótársként számít a színészekre, ötleteikre, gondolataikra is, miként tudják maivá, élővé tenni ezt a játékot, s így megmutatni, mit gondolnak magukról, a színházról és a készülő műről is.

img_0598-copy_ab7s

 

img_0626-copy_6i2c

Az előadás dramaturgja, Katona Imre. / Fotó: Torma Sándor

 

Katona Imre az előadás dramaturgja azt hangsúlyozta, fontos a játékon belüli játék hitelessége, az itt és most megszületésének művészi ereje. Ezért nagy pontossággal kell elkészíteni a zenés művet, hogy az alkotói oldal belső útjai is igazan tudjanak megjelenni a jelenkori érvényességben, amelynek fő üzenete: milyen színházat is kínál ez a társulat a nézőknek.

A produkcióban színpadra lép Papp Attila, Füredi Nikolett, Szomor György, Békefi Viktória, Ács Tamás, Savanyu Gergely, Szőcs Erika, Kósa Zsolt, Molnár Anikó, Simon Andrea, Szalai Dóra, Both Gréta, Szlúka Brigitta, Galkó Balázs, Major Zsolt. Az előadásban szerepelnek a Sopron Balett tagjai, zenekar és vokalisták is. A koreográfus Demcsák Ottó, a jelmeztervező Szélyes Andrea, a díszlettervező Pataki András.