Rongyos Gárda Emléknap -2010. szeptember 18. Harka, Állomás úti Sporttelep
„Kedves Barátom! A haza hív. Kényszer nincs. Aki teheti, önként és azonnal jöjjön el Sopronba, ahol ellátásáról gondoskodunk.” -1921 augusztusában, Sopronban tartózkodó frontot járt tisztek az augusztus 23-i haditanácson kimondták, hogy Sopront mindenáron megvédik.
Felkelőbehívójukon a fenti pár sort állt! Evvel a pár sorral toboroz a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom az idei Rongyos Gárda emléknapra!
Idén is megrendezésre kerül a Rongyos Gárda Emléknap. A tavalyihoz képest ugyan csak egy napos lesz a rendezvény, de a szervezőség mindent megtesz, hogy ez emlékezni és ünnepelni vágyó közönség számára emlékezetes legyen az idei Rongyos Gárda Emléknap is!
A szervezők szombat reggel 9 órára várnak mindenkit-immáron 2006 óta ötödik alkalommal- a soproni Károly –kilátó parkolójában lévő, a nyugat-magyarországi harcoknak emléket állító szoborhoz. Az eddigiekhez hasonlóan megemlékezéssel és koszorúzással adóznak a hősöknek. A megemlékezésen Zagyva György Gyula a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselő és Somogyváry Gyula, Vitéz Somogyváry Gyula, írói nevén Gyula diák (író, újságíró, országgyűlési képviselő) unokája szól a közönséghez. (Somogyváry Gyula egyik legismertebb regénye: az „És mégis élünk” című regény, mely a Rongyos Gárdáról és harcai által kikényszerített 1921. december 14-én megtartott soproni népszavazásról szól, amelyen a város polgárai a Magyar Királysághoz tartozásuk mellett döntöttek. Hálából a város megkapta a Civitas fidelissima (leghűségesebb város) címet. A könyv egy kitalált személy, Dersy Géza katona-főhadnagy szemével követi az eseményeket.) A megemlékezés után kezdetét veszi a körülbelül 10 kilométeres erdei emléktúra. A túra egyik pihenőhelyénél, (Mukk-kilátó kb.:11óra) Gőbl Gábor a soproni Jobbik elnöke, a Moby Dick zenekar oszlopos tagja mondja el gondolatait egy rövidke előadás keretében “1921- Nyugat-Magyarországon a helyzet megváltozott” címmel. (Mi volt az oka, hogy míg 1918-1919 telén, a területrabló gyarmatosítás idején a magyarok nem álltak csatasorba, addig 1921-ben már civil ellenállás robbant ki Vas, Sopron, és Moson vármegyék megtartásáért? Hogy volt lehetséges, hogy a felkelés minden ütközetét megnyerték a Rongyos Gárdisták és gerilla stratégiájuk ilyen fényes sikert aratott?)
A túrázók körülbelül 14 órakor érkeznek Harkára, ahol megkoszorúzzák a Hűség emlékművet, majd Toroczkai László a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökének és Tompó László irodalomtörténész gondolatainak meghallgatása után a rendezvény helyszínére tér az emlékező sereg. 14:30-tól az eddigiekhez mérten a megemlékezők hivatalosak egy tál étel elfogyasztására, az idei év különlegességeként szürke marha gulyást szolgálnak fel a soproni vármegyések! Azok, akik nem kívánnak, vagy nem tudnak részt venni a túrán, délelőtt 10 órától Harkán, a főzőversenyen vagy a kézműves- népi- és gyerekprogramokban már kipróbálhatják magukat. (A főzőverseny nevezési díja 4000 forint, amely tartalmaz 2 kg marhahúst, tűzifát, vizet és tisztítószert. Az ételt bármilyen módon el lehet készíteni. A verseny díja nemzeti ajándéktárgyakból áll. A zsűri az aznap fellépő előadókból áll. jelentkezni lehet: spallererika@gmail.com, 0670-5540-293)
15 órától a soproni Honvéd Hagyományőrzők bemutatatója tekinthető meg.
15:30 órától Tompó László, Trianon igazi okait tárja elénk
16:30 órától vetítésre kerül Az elfelejtett Rongyos Gárda című film
17 órától Előadás a Rongyos Gárdáról és harcairól
Egész nap megtekinthető Harkán a várpalotai Trianon Múzeum mozgó kiállítása.
A gyerekeknek egész nap lovaglási lehetőség, íjászat, kipróbálhatják a népi ügyességi játékokat, készíthetnek Rongyos Gárda emlékplakettet és Lajtabánság címert!
A napot koncertekkel zárjuk, maratoni buli veszi kezdetét 19 órakor, több soproni zenekarral.
19 óra Szupergép
20 óra Hamuban Sült Pogácsa
21 óra RPG
22 óra Romantikus Erőszak
23:30 óra Worst Nightmare
00:30 óra Vérszerződés
Vasárnap, szeptember 19 órakor lehetőség lesz Fülekre Somogyváry Gyula szülőhelyére és Ágfalvára a csaták helyszínére ellátogatni, közben Sarkady Sándor történész osztja meg értékes gondolatait. Füleken Somogyváry Gyula emléktábláját, Ágfalván Baracsi László hősi halott emlékművét koszorúzzák meg a szervezők.
A rendezvény bár Harkán, de új helyszínen lesz, Kópháza felől, az Állomás úti Sporttelepen. A rendezőség gondolva az idei kiszámíthatatlan időjárásra, fedett helyen rendezi meg a Rongyos Gárda Emléknap koncertjeit. Így tehát rossz idő esetén senki ne maradjon otthon, hiszen ha kell az egész napos rendezvény tető alatt lesz megtartva. A helyszínen sátorozási lehetőség lesz. Illetve a faluban is van lehetőség megszállni:
Alpokalja Fogadó:
Mobil: 0630-227-4552 begin_of_the_skype_highlighting end_of_the_skTelefon/Fax: 0699-311-715 Email: lugosi.zoltan@freemail.hu Cím: Harka, Sport u. 22.
Harka Apartmanház
Telefon: 0699-345-310 Email: harkaapartmanhaz@freemail.hu Cím: Harka, Sport u. 3.
A büfét a répcelaki Korona söröző szolgáltatja.
Jegyárak:
A rendezvény este 19 óráig ingyenes.
14 éves korig, illetve mozgássérülteknek a belépés ingyenes.
14-18 éves korig a belépőjegy ára 1000 forint.
18 éves kortól a belépőjegy 1921 forint.
Elővételi jegyár: 1700 forint, amely a soproni Szkítianosz Könyvesboltban vásárolható meg. Sopron Előkapu u. 5. Telefon: 0699-312-868
A rendezvényről egyéb információt kérhetnek Spaller Erikától 0670-5540-293 számon, spallererika@gmail.com drótpostacímen
“Isten velünk, ki ellenünk, ha kell egy szálig elveszünk, a zászlót mégsem hagyjuk el!
Turul madár ne szállj tova, nem szállhat el, el nem soha e földön élni, halni kell.
Ha magyar vagy nem hagyod magad és az ellen mind a porba hull.
Ez a szent föld a miénk marad, nem lehet más földünkön az úr.
Mert nem magyar vér, aki gyáva, és aki gyáva nincs hazája, míg a földön ellenség akad, ha Magyar vagy nem hagyod magad!”
(Rongyos Gárda Induló 1919, Polgár István)