2008. szeptember 13.án a Sopron melletti Harka település ad otthont az első alkalommal megrendezésre kerülő Rongyos Gárda Emléknapnak, amely rendezvénnyel a szervezők és a felépők meg kívánnak emlékezni a mindmáig agyon hallgatott történelmi tényekről a trianoni traumát elviselni nem tudó fiatalok hősies tetteiről!
„Hagyomány őrző nemzeti rock rendezvényünkkel szeretnénk felkelteni az érdeklődők figyelmét azokra a dicsőséges hónapokra, amikor 10 szeres túlerő ellen is diadalt lehet elérni a hazája sorsa iránt sokat érző és áldozatot vállaló kisebbség eltőkélt akaratával. A Prónay Pál által vezetett 1921-es Nyugat-magyarországi fegyveres felkelés ékes bizonyítéka annak, hogy csak olyan ügyet lehet sikerre vinni amelyben a résztvevők maximális hazaszeretetről tesznek tanúságot, és vállalják a kockázatot! „
– mondta a Gőbl Gábor az esemény főszervezője.
„A kevesek által megvívott ütközetek sokak számára hoztak nagy eredményt, hiszen Sopron és nyolc környékbeli községben megteremtődött a magyarnak maradás lehetősége. Nem kegyként kaptuk az Antant hatalmaktól a népszavazás lehetőségét, hanem fegyverrel kényszerítették ki a Rongyos Gárda hősei! Ezt a tényt pedig még a történészek is elfelejtik! „
– állapítja meg Gőbl Gabi aki a korszak ismerőjeként régi álmát valósította meg rendezvény megszervezésével.
A program szombaton 10 órakor kezdődik a Károly-kilátó parkolója mellett található Rongyos Gárda emlékműnél, majd a 64 vármegye soproni alapszervezete invitál minden öntudatos természetbarátot a már hagyományos 12 kilométeres erdei tereptúrára. A végcél ezúttal a Soproni-hegység déli lejtőjének lábánál meghúzódó Harka település ahol 13.30 kor koszorúzásra kerül sor a falu központjában található Hűség Emlékműnél!
Az emléknapon résztvevők ingyenes belépés mellett 14.30-tól a focipályán KURSZÁN KENDE 12 fős lovas ijjász csapat harci bemutatóját láthatják, majd a soproni hagyományörző egyesület tagja megelevenítik a Rongyos Gárda harcászatát, amelyről Igler Attilla tart majd előadást és látványos bemutatót!
A ” zenés toborzó” 17 órától hat órán keresztül a fedett rendezvénysátorban folytatódik ahol, minőségi hang és fénytechnika felvonultatása mellett 45 perces műsorokkal lép fel az első négy produkció. A felvidéki KERECSEN, majd SÁRDY BARBARA @ PAPP GYULA előadása követi, majd a nemzeti ellenállás mára már kultikussá váló zenekara, a ROMANTIKUS ERŐSZAK nyomul. 20 órától a Kárpát – medence szerte híres és legendás soproni kemény metal banda a MOBY DICK zúz.
Az esemény főprodukciójaként 21 órától közel 2 órás teljes programmal a KÁRPÁTIA lép színpadra felemelve a „magyar-rock” lobogóit! Petrás Janiék itt mutatják be először a szeptemberben megjelenő albumukról a Rongyos Gárda emlékére írt sikervárományos új slágerüket!
[skek]cPDx9v0I4bA[/skek]
- 🪖 A Soproni SZC Vas-és Villamosipari Technikum tanulói a Honvéd Kadét Program keretében tettek élményekkel teli làtogat…
- 🎸 Ki ne ismerné azt a bizonyos, nagybetűs DELTA ÉLETÉRZÉST? 😎 Aki már átélte, tudja miről beszélünk. 🌞 Aki még nem, a…
- ❓Milyen gyepápolási munkák várnak ránk áprilisban? A tökéletes pázsitot áprilisban alapozhatjuk meg, ilyenkor időszerűek…
- A legkisebbektől a legidősebbekig mindenki találhatott magának felfedeznivalót 🌳👨👩👧👦
- 🍷 Bejelentették a Soproni Borünnep első fellépőjét! Pénteken kora este két olyan előadóművész érkezik a Soproni Borünne…
- ▶️ Megkezdődött a Csengery utca felújítása! #Sopron
- #sopron #neurorehab #nemallokmegacelig
- 🤝🏻Bekeretezett emlékképpel köszönte meg egy férfi két hős rendőrnek, hogy megmentették az életét Sopronban🚔Egy darázscsípés miatt allergiás sokkot kapott a férfi, a kutyája a kocsiban rekedt és kapálózás közben kapcsolgatta a fényszórót😮Ezt vette észre két rendőr, akik beadták az ellenszert a férfinek‼️Azóta egyre népszerűbb az állat, már az eledelét is finanszírozza egy országos hálózat…👀 #foryou #fyp #nekedbelegyen #hungary #news
- #kajla #hőskutya #sopron #kutya #tenyek
- 🎥FC Sopron – Ikona Beton Zsámbék⚽️ ❤️🤍Hajrá FC Sopron!🤍❤️ #fyp #fcsopron #sopron #nb3 #footballtiktok
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
