Sál, sapka

Azt kell, hogy mondjam…középkorú nőci vagyok. Nem vagyok se öreg, se fiatal. Én, ha megérem a hatvanat szerencsésnek mondhatom majd magam. (a mai világban?!)

Most pontosan ennek a hatvannak a felét ütöm. Mi számít öregnek?

Egyik nap a három éves kis barátom megkérdezte, hány éves vagyok. Megmondtam a korom, erre ő kijelentette, hogy öreg vagyok. Mondtam neki, hogy az ő korához képest valóban idősnek számítok.

Viszont, ha a nagymamámat veszem, aki több, mint nyolcvan éves, nyugodtan beletartozom a fiatalok körébe. Minden nézőpont kérdése. A felfogásunk, a dolgokhoz való hozzáállásunk, mi magunk, meg a divat. Ezeken a hűvös, téli napokon is sokat megyek gyalogszerrel.

Rétegesen öltözködöm fel, pulcsi, kabi plusz sál, sapka, kesztyű, jó kis téli csizma. Eszem ágában sincs fázni. Nem is fázom és beteg sem voltam.

Fülemben cseng még az anno aggódó szülői kérdés és felszólítás: Sál, sapka van? Meg ne fázz nekem! Manapság már rég nem kérdezik, hiszen felnőtt nő vagyok.

Nekem viszont az arcomra fagy a mosoly, amikor a tini csajokat látom a városban. Ami ruhadarabokat felsoroltam mind hiánycikk a csajokon.

Na jó, kabátot hordanak, ami derekat nem kímélve, szigorúan a köldökükig ér. Látni a csajokon, hogy majd megfagynak… A nyári sportcsukájuk gumitalpa éppen hogy csak félbe nem roppan a mínusz tízben.

Ujjaik a megnyújtott kabátujj alatt próbálnak meleget keresni. Most tényleg én vagyok régimódi vagy a fiatalok már csak ilyenek?