A Pécs is nagy különbséggel nyert Sopronban, nincs jó helyzetben a férfi kosárcsapat.
Nem csak az idei formája rossz a Sopron KC férfi kosárcsapatnak, de mostanában a sérülések miatt is egyre kevesebb bevethető játékosa maradt Sabáli Balázsnak. Ennek ellenére céljuk egyértelműen az volt, hogy az év utolsó mérkőzésén hazai pályán egy előremutató játékkal rukkoljanak elő.
Hullámzó első negyed alakult ki, már 9-17-re is vezetett a Pécs, de az utolsó percekben a Sopron megrázta magát, és 19-19-es egállal zárta az első tízpercet. A második felvonásban viszont elkezdte érvényesíteni akaratát a pécsi csapat, bár sokáig tapadt az SKC, sőt, úgy nézett ki, a félidő is szoros lesz. Nem jött be, ezúttal a Pécs nyomta meg a negyed végét: 35-42.
A fordulás után sem tört meg annyira a vendég csapat, hogy komoly esélye nyíljon a Sopronnak. Kezdett nyílni az olló, már 10 pont fölött állandósult a Pécs előnye, bár a végén visszaküzdötte magát 50-60-ra az SKC. Az utolsó negyedben viszont már érezhetően nem volt annyi a hazaiakban, hogy egy utolsó nagy rohamot indítsanak, így könnyed, 60-76-os győzelmet ünnepelhetett a PVSK a soproni csarnokban.
Ezzel az SKC 1 győzelem mellett 11 vereséget gyűjtött össze, a tabella utolsó helyén állva már 2 győzelemnyi a hátrányuk.
- Csornai mérnök lesz az új kormány agrárminisztere ❗👇
- 🥶 Fagyhat reggel, és napközben is tartogat meglepetéseket az időjárás ⛅👇
- 🪚 Íme a legjobbak 👏👇
- „Város a Házban” – Soproni zenekarok a Magyar Zene Háza fesztiválján Városunk gazdag zenei életét mutatja be a Magyar Ze…
- 🖼️ A tárlat olyan másodperceket ragad meg, amelyek a hétköznapok rohanásában észrevétlenül suhannának el mellettünk 📸�…
- Köszönöm Sopron, remélem hamarosan újra találkozunk!🫶@Emlékek Éjszakája #fy #dj #DjAdonis #emlékekéjszakája #sopron
- Úszóverseny napi vlog Úszó OB 4. nap Sopron💚 #napivlog #vlog #verseny #egynap #uszas
- A Várhelyen is velünk él a történelem. 🍀 #Sopron
- #sopron #eskuvo #party #fy #eventgarden
- #lljunior #sopron #emlékekéjszakája❤️🔥
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
