Sopron.info.hu

SLC: 25 éves az egykori soproni sikercsapat!

  2018 jún 17 / #hírek

Sopron egykori sikercsapata az EMDSZ SLC  huszonöt évvel ezelőtt jutott fel az NB I-be és ezáltal bekerültek a leghűségesebb város  sporttörténelmébe, hiszen akkor lett Sopronnak először első osztályú labdarúgó csapata. A jubileum kapcsán szombaton barátságos meccset rendeztek az SLC egykori játékosai tiszteletére, amely összecsapáson a Sopron TÁVKÖZLÉSI SE- Matáv SC / 1993./ együttese volt a piros-fehérek ellenfele.  A megnyitón az EMDSZ SLC egykori elnökhelyettese Tóth István,  Csiszár Ákos önkormányzati képviselő és Csiszár Szabolcs Városi Sportfelügyelő köszöntötte a helyi legendákat, majd az ünnepi gondolatok után emlékérmeket adtak át a keret tagjainak illetve a hozzátartozóknak.  A mérkőzés gyászszünettel kezdődött, közösen emlékezve az egykori társakra és vezetőkre akik már nem lehetnek jelen a földi sportéletben, majd kezdetét vette a kétszer harminc perces összecsapás.  Az igazán sportszerű keretek között lezajlott mérkőzésen meglepően nagy volt az iram  és időnként egy-egy mozdulat bizony felidézte az egykori briliáns megoldásokat, amelyek annak idején az első osztályig repítette a csapatot.  A változatos mérkőzés végül az SLC győzelmét hozta, azonban nem is az eredmény volt a lényeg ezen a sporteseményen, hanem a közös emlékek felidézése és az egykori soproni csapat sikereire való emlékezés, amely végén a közönség hatalmas tapssal köszönte meg ezt a felejthetetlen emléket.

 

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

 

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt