Sopron.info.hu

Sokkot kapott a vízbefulladt fiú barátja

  2009 aug 12 / #helyi

Búvárok találták meg annak a soproni középiskolásnak a holttestét, aki pénteken délután merült el a burgenlandi Récény (Ritzing) tófürdőjében.

A szerencsétlenül járt fürdőző fiú a bekerített strandon szórakozott barátaival, és hirtelen merült el a négy-öt méteres vízben.

Egyik társa ki akarta húzni, de sem ő, sem a fürdőmester nem találta meg a mélyben. Később búvárok hozták a felszínre a fiú holttestét.

Megtudtuk, a fiatal fiú 1991-ben született, Sopronban élt szüleivel és lánytestvérével. Tibornak hívták. Egy közösségi portálon annyit árult el magáról, hogy hobbija a sportolás, egyedülálló és a soproni Fáy András Közgazdasági-, Üzleti-, és Postaforgalmi Szakközépiskola diákja.

– A következő tanévben érettségizett volna – kezdte megrendülten osztályfőnöke Hacsiné Farkas Ágota. – Reggel az édesanyja hívott fel, annyit mondott, Tibor meghalt. Még most sem akarom elhinni.

Helyes, jóképű fiú volt, bármi lehetett volna belőle. Egyelőre úgy tűnt, itt az iskolában marad ötödévre, közgazdasági szakmacsoporton tanult.

A sport volt a mindene, lovagolt, biciklizett. Jó felépítésű izmos fiatalember volt, kiválóan úszott, ezért sem tudom elfogadni, hogy vízbe fulladt, hogy nincs többé. Talán rosszul lett a tóban, ez okozhatta a balesetet.

Úgy tudom, az általános iskolás barátaival volt kint, sajnos senki sem tudott rajta segíteni. Nekem jutott az a hálátlan feladat, hogy az egyik legjobb barátjával közöljem a tragédiát.

Zoli szinte sokkot kapott, őrjöngött a telefon másik végén. Nagyon szomorú vagyok, fájdalmas, hogy elveszítettem a tanítványomat – zárta szavait a pedagógus.

hetivalasz.hu