Sopron.info.hu

Sopron – animációs főváros

  2010 szept 07 / #helyi

Először tartja az egykori vasfüggöny keleti oldalán éves dzsemboriját a Cartoon Forum. Jövő keddtől péntekig sok száz résztvevőt várnak Sopronba, ahol egymással, az új technológiákkal, azok szolgáltatóival és reménybeli felhasználóikkal, vásárlóikkal is ismerkedhetnek a tévére dolgozó rajz- és trükkfilmesek. Lesz aztán díjátadó is.

A Cartoon az Európai Unió Media programja által támogatott, nemzetközi non-profit szervezet, amely 1988-ban alakult. Célja az európai animációs ipar fejlesztése, az Európában készült animációs filmek promóciója.

Alapítása óta a szervezet 20 Cartoon Forumot rendezett televíziós produkciók részére, melyek hatására több mint egymilliárd eurót fektettek be európai televíziós animációs sorozatok és filmek gyártásába. A mozifilmek számára rendezett 11 Cartoon Movie révén pedig több mint 800 millió eurós befektetés történt animációs mozifilmekbe.

Emellett a Cartoon 60 oktatási célú Cartoon Master konferenciát szervezett, amelyeken négyezer szakmabeli vett részt, képezte magát tovább, építette ki nemzetközi kapcsolatait.

A Cartoon legnagyobb rendezvénye a minden év szeptemberében, mindig más helyszínen megrendezett Cartoon Forum, amely kiváló lehetőséget kínál a résztvevőknek a fejlesztés alatt lévő televíziós (illetve ma már internet és mobil platformokra is tervezett) animációs projektjeik bemutatására, a főbb piaci trendek megismerésére, a piac különböző szereplőinek találkozására. A szeptember harmadik hetében sorra kerülő, összesen 4 napon át tartó konferencián az Európai Unió és a társult országok TV társaságai, forgalmazói, video/DVD kiadói, internet és mobil szolgáltatói, játékfejlesztői, filmfinanszírozói vesznek részt.

Sopronban a 600-700 résztvevő 60 produkció prezentációját tekintheti meg, adhat róluk visszajelzéseket, kezdheti meg a koprodukciós, finanszírozási vagy forgalmazási tárgyalásokat.

A Cartoon minden évben a Cartoon Forum helyszínén és azzal egy időben adja át a Cartoon D’Or díjat, amit az animációs szakma európai Oscar díjának tartanak. Az 5 jelöltet a kiemelt európai fesztiválokon sikerrel szereplő alkotások közül választják ki. Az eseményről közel 50 televíziós stáb, újságíró tudósít. Két évvel ezelőtt a magyar Ducki Tomek diplomafilmje, az „Életvonal” is a jelöltek között volt, Gauder Áron rendező pedig a Cartoon D’Or zsűrijébe kapott meghívást.