Bemutatták a Magyarország tortája és Magyarország cukormentes tortája verseny idei döntőseit. A fináléba öt-öt cukrászda alkotása került, a győzteseket augusztus elején hirdetik ki.

illusztráció / kép forrása: Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közös keddi budapesti rendezvényén a két zsűrielnök cukrászmester, Kiss Zoltán és Bechmann György ismertette a döntősöket. Mint elhangzott, az idei slágerízek a zöldfűszerek és a málna volt.
A Magyarország tortája verseny döntőjébe az Akali meggyes mandula (Mészáros Cukrászda, Szombathely), az Emile emlékére (Művész Kávéház, Budapest), a Sopron hűsége (Hoffer Cukrászda, Sopron), a Boldogasszony csipkéje (Tóth Cukrászda, Dunaföldvár) és a Kékestető (Hisztéria Cukrászda, Budapest) jutott.

Drávai Dávid a Sopron Hűsége torta megálmodója és megalkotója / kép forrása: facebook
A Magyarország cukormentes tortája versenyben a Mandulatorta cukormentesen (Szamos Marcipán Kft, Budapest), az Eredendő bűn (Álomsüti, Budapest), a Körös-menti Egres (Tímár Panzió és Étterem, Gyomaendrőd), egy szintén Boldogasszony csipkéje névre keresztelt torta (Reök Kézműves Cukrászda, Szeged), valamint a Cukormentes Kicsi Gesztenye (Accappella Cukrászda, Szeged) került a fináléba.
Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke a sajtótájékoztatón elmondta: tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Magyarország tortája versenyt, amely évről évre egyre népszerűbb a szakma és a fogyasztók körében egyaránt.
“Hagyományosan új, magyaros ízvilágú torták kerülnek a cukrászdák kínálatába, a verseny termékfejlesztésre ösztönöz” – emelte ki Selmeczi László, hozzátéve, hogy a Magyarország tortája versenyben idén négy pályamű is a zserbó újragondolásából született, száz éve halt meg ugyanis Gerbeaud Emil (eredeti nevén Émile Gerbeaud). A beadott torták alapanyagai között rengeteg gyümölcs is volt: cseresznye, körte, ribizli, mandula, eper, málna és birs.
Kiss Zoltán, a Magyarország tortája verseny zsűrielnöke örvendetesnek nevezte, hogy a versenyzők odafigyeltek az ízek harmóniájára. Mint fogalmazott, “kellemes volt tapasztalni a málnakompozícióval készült torták magas színvonalát és egyre többen nyúlnak hozzá jó érzékkel a gesztenyéhez”.
Bechmann György felidézte, hogy az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete kezdeményezésére 2012-ben indult a Magyarország cukormentes tortája verseny.
“A cukormentes kategóriában idén tizennégy pályamunka érkezett, a zsűriben a cukrász szakemberek mellett dietetikusok és fogyasztók is helyet kaptak. A legfontosabb különbséget ebben a megmérettetésben a szénhidrát- és kalóriaértékek jelentik” – mondta.
A zsűrielnök kitért arra, hogy a cukormentes torták között üdítő színfolt volt a cukkinipiskóta, a gyömbér eperrel, a kókusz különböző formái vagy a tökmag. Mint elhangzott, a fő vonalat a Kárpát-medencei ízek jelentik. Az öt-öt döntős további szakmai támogatást kap a döntő előtt cukrásztechnológiai, illetve dietetikai szempontok alapján.
A Magyarország tortája és a Magyarország cukormentes tortája verseny idei győztesét augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először, de az ország számos cukrászdája árusítani fogja.

kép forrása: Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete

- Mozaik – közéleti magazin – vendég: Haris Márton – 2025.05.22. – SopronTV
- Híradó – 2025.05.22. – Csütörtök – Sopron TV
- Egyheted – közéleti magazin – 2025.05.22. – Csütörtök – SopronTV
- Cukkini nélkül nincs nyár! Így mentettem meg
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Bokor Balázs – 2025.05.21. – SopronTV
- Híradó – 2025.05.21. – Szerda – Sopron TV
- Limonádé – ifjúsági magazin – 2025.05.20. – Kedd – SopronTV
- Mozaik – közéleti magazin – vendég: Kovács „QQ” Attila – 2025.05.20. – SopronTV
- Híradó – 2025.05.20. – Kedd – Sopron TV
- Valétálás a Soproni Egyetemen – Farewell Ceremony at the University of Sopron – 2025 rövid verzió
- A Hűségserleg mai bemutatójáról kollégánk, Östör Dominik tudósított 👇
- Két autó ütközött össze a 85-ös főút petőházi szakaszán👇
- Mesés dombok, festői völgyek, csodás vidék: fedezzék fel Sopront Luka Enikő, kiváló borásszal!
- 🎉 Megkezdődött a visszaszámlálás: rövidesen indul a SopronFest!
- 🎊 Május 24-én Sopron városában is ünneplik a gyermekeket, ahol játszóházzal, lufihajtogatással, táncbemutatókkal, zenekari produ…
- ❗ Május 26-án a nagycenki Széchenyi-kastély és mauzóleum technikai okok miatt zárva tart
- 💥 A Best of Sopron videósorozatot dr
- 👁️ Ritka pillanat, amikor az őz a szemünkbe néz
- Az Európai Elhízás Elleni Világnap alkalmából szervez prevenciós programot a Soproni Gyógyközpont!
- Hétfőtől a háztartási cikkeket is olcsóbban lehet megvásárolni
- Kultúrközpontot kap Nezsider
- Az Ógabona térig folytatódik a Várkerület rehabilitációja
- Feloldották a korlátozást, újranyit az Erdő Háza!
- Megnyitották Burgenland első iskolautcáját
- A soproni identitás része
- A fotóművészet ma is él
- Huszár László emléktáblája Balfon
- Sopron egykor és ma…
- 150 éves ügyvédi kamara
- Mekkora a rizikó?
- Közérdekű közlemény❗️ 2025. május 4-én, vasárnap, 33. alkalommal kerül megrendezésre a „Fertő tavi kerékpáros maraton ve…
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mestereink: Villás Béla
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Mediterrano Étterem – Sopron
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jerry Jones mestermágus interjúja a Sopron.info.hu-nak
- Tavaszi gyógyító – tüdőfű a kertben #ritakertje Nemcsak dísznövény, hanem régi gyógynövény is a keskenylevelű tüdőfű. A …
- Lesz e ennél szebb a kert? 💚💚❤️❤️ Nagyon kevés csapadék volt ebben a hónapban is nálunk, ennek ellenére tombol minden…
- Papp Dia: "Mindenkinek kívánom, élje át egyszer, hogy bajnoki döntőt játszhat, és azt is, hogy ilyen finálén vehet részt…