Sopron.info.hu

Sopron nyomás alatt

  2007 dec 19 / #lapszemle

Sopron nyomás alattFölöslegesen keresték a volt elnököt
– A profi liga korábbi vezetője, Szieben László nem akar beszállni a futballvállalkozás irányításába –
Továbbra is teljes a bizonytalanság az FC Sopronnál. A klub olasz többségi tulajdonosi csoportja – elkeseredett szurkolók szerint a „templom egere kft.” – lassan egy hónapja semmilyen életjelt nem adott magáról, és semmiféle információt nem közült az általa „többségileg tulajdonolt” klubbal kapcsolatos terveiről. Nem csoda hat, hogy az értékesebb futballistákat ajánlatokkal bombázza a konkurencia.

Ebben a fölöttébb nehéz, sokak szerint szinte kilátástalan helyzetben egyre nagyobb nyomás nehezedik a kisebbségi tulajdonos önkormányzatra, amely lehetőségeihez mérten megpróbál kiutat keresni a szorult helyzetből, ám ez az olaszok nélkül meglehetősen nehéz feladatnak tűnik.

Úgy tudjuk, próbálják felvenni a kapcsolatot a klubot esetleg megmenteni képes befektetőjelöltekkel. Az egyik reménybeli megmentővel már a hét elejére tárgyalást terveztek, ám az érintett halasztást kért, s így egy későbbi időpontban állapodtak meg. Információnk szerint a megkeresett üzletember nem más, mint Szieben László, a profi liga korábbi elnöke.

Az általa képviselt cégcsoport legutóbb Székesfehérváron ügyködött.

Megkeresésünkre Szieben László az alábbiakat nyilatkozta:. ..A futballhoz pillanatnyilag annyi közöm van, hogy a Nemzeti Sport megkeresésekor éppen egy baráti focimeccsre készülődöm.

A pletykát, hogy Sopronban vállalnék szerepet. én is hallottam, megerősíteni azonban nem tudom, az említett ügylet ugyanis egyáltalán nem foglalkoztat.”

Az ajánlatokkal megkeresett labdarúgók többsége egyelőre kivár, remélve, napokon belül pozitív fordulat következik be, ám az is tény: türelmük már igencsak fogytán van.

forrás: nso
Vajda György