Sopron.info.hu

Sopron: túl sok volt az eladott labda, túl jól dobott az ellenfél

  2007 nov 08 / #lapszemle

Sopron: túl sok volt az eladott labda, túl jól dobott az ellenfél

Húszpontos vereséget szenvedett a magyar bajnok MKB-Euroleasing Sopron csapata a női kosárlabda Euroliga 1. fordulójában, a francia ESB Lille Metropole otthonában.

Székely Norbert vezetőedző együttese az első és a harmadik negyedben egyértelműen alulmaradt, a második játékrészben jobb volt, a záró felvonásban pedig 20 pontos hátrányban már semmit nem tehetett.

A hazaiak 60,3 százalékkal dobtak a mezőnyből, s ilyen mutatóval nehéz mérkőzést veszíteni. A Sopron dobásainak 43 százaléka volt jó. Bár az első kosarat még Honti szerezte fektetett dobásból rögtön a meccs elején, és Gorbunova révén 4-2-es vendégvezetés állt az eredményjelzőn, ez volt az utolsó alkalom, hogy az MKB állt jobban.

A Lille egy 10-0 ás rohammal állva hagyta a magyarokat, akiknél először Branzova hagyott ki egy duplát, majd kétszer eladták a labdát, miközben rendre ítélték ellenük a személyi hibákat a játékvezetők. Nem sikerült Gorbunova hárompontosa sem, de aztán Honti már jól állt bele egy újabb triplába, így megtört a Sopron rossz sorozata.

Aztán 16-11-es állásnál megint egy rossz időszak következett. Aki különösen rossz emlékeket őriz majd ezekről a percekről, az Németh Bernadett, miután előbb kihagyott egy hármast, aztán eladta a labdát, rögtön ezt követően pedig sportszerűtlen szabálytalanságot követett el, és Székely Norbert vezetőedző lecserélte őt.

A 16-11-es különbség egy újabb 9-0-s francia sorozattal 25-11-re módosult, a negyed végén pedig 31-14 állt az eredményjelzőn. Ez nem a Sopron tíz perce volt. A második játékrészben felcsillant a remény, mert remekül kezdett a magyar bajnok. Noha rögtön az elején egy perc alatt négyszer dobhatta rá a labdát a Lille úgy, hogy az MKB lehetőségig sem jutott, az első hét pontot mégis a magyarok szerezték Milovanovics, Honti és Gorbunova révén (31-21). Végül Fombonne 3 perc 12 mp után beszórt egy triplát, de ez a tíz perc egyértelműen a Soproné volt: a csapat remek felzárkózást produkálva a nagyszünetig öt pontra (43-38) megközelítette ellenfelét.

A folytatás nem úgy sikerült, ahogyan az MKB szerette volna. A „gallok” 6-0-val nyitottak (49-38), majd 49-41 után újabb öt pontot szereztek válasz nélkül, így újra elhúztak (54-41). Sőt 56-44-es állást követően megint volt egy 6-0-s sorozatuk, három másodperccel a harmadik felvonás lefújása előtt pedig a meccs során először 20 pontra növelték a különbséget (72-52). A záró negyed így már formaság volt, a különbség jelentősen sem pró, sem kontra nem változott.

A dudaszó pillanatában 87-67 állt az eredményjelzőn, így az MKB-Euroleasing Sopron simán kikapott első Euroliga fellépésén.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, 1. FORDULÓ A CSOPORT:

ESB LILLE METROPOLE – MKB-EUROLEASING SOPRON 87-67 (31-14, 12-24, 29-14, 15-15)

PONTSZERZŐK: G. Robert 22, S. Crawford 21, Drljaca 13/3, Sacko 11, Wambe 10, Diémé 7, Fombonne 3/3, ill. Gorbunova 15/3, Milovanovics 11/3, Branzova 9/3, Horti 8, Németh B. 8/6, Honti 7/3, Károlyi 6/6, Semsei 3/3.

DOBÓSZÁZALÉK kétpontosból: 33/50 (66 %), ill. 18/40 (45 %)

DOBÓSZÁZALÉK hárompontosból: 2/8 (25 %), ill. 9/23 (39,1 %)

LEPATTANÓK: 31, ill. 33

LABDAELADÁS: 11, ill. 19.

forrás:nso.hu