Sopron.info.hu

Sopronba költözhet a győri Intergrál-DAC

  2009 máj 30 / #lapszemle

Sopronban szerepelhet a következő szezontól az Intergrál-DAC. A győri gárda működtetésére ugyanis a Kisalföld információi szerint az előző évihez képest jelentősen kevesebb pénz jut, így a másodosztályú gárda jogai más székhelyre kerülhetnek.
A Kisalföld úgy tudja, hogy a tavalyi összeg fele áll csak majd a győri Integrál-DAC utánpótlásának rendelkezésére, amelynek működése így komoly veszélybe kerülhet, ennek következtében pedig az NBII-es felnőtt együttes is gondban lehet. Az alakulatot működtető társaság vezetői garanciát szeretnének az utánpótlás megfelelő üzemeltetésére, máskülönben székhelyet váltanak.

A lap megemlíti, hogy 2007-ben kilenc győri klub társult az utánpótlásnevelés érdekében, és az ügy mellé állt – 60 millió forintnyi támogatással – a helyi önkormányzat is.

A kapott pénzt elosztásáról szavazás dönt, melynek eredményeképpen az Intergrál-DAC az eddigi nyolc helyett négy millió forintban részesülhetne a jövőben. Márpedig amennyiben az utánpótlás veszélybe kerül, az a felnőtt gárdát is fenyegeti.

-Többször is elmondtuk, üzleti alapon szeretnénk működtetni a felnőttcsapatot. Ezt télen úgy vállaltuk, amit a megkötött hosszú távú szerződés is tartalmaz, hogy az utánpótláscsapatok és a létesítmény üzemeltetését továbbra is az Integrál-DAC SE biztosítja.

A napokban értesültem arról, hogy ezentúl sokkal kevesebb pénz jut az egyesület utánpótlására. Éppen ezért június másodikáig garanciát kértem az egyesülettől és a szindikátustól a további működtetésre – mondta a Kisalföld című lapnak Héger József. – Nem szeretnénk, ha a másodosztályú lehetőség, no meg a játékosok jogai, amelyek nagyon sokba kerültek eddig, emiatt megszűnnének. Ha nem kapunk garanciát az utánpótlás és a sporttelep további működtetésére, elvisszük ezeket a jogokat, ha ott kell, akkor éppen Sopronba.

– Megpróbáljuk azokat a feltételeket biztosítani, amelyeket az együttműködési megállapodás tartalmaz. Ha ezeket valamelyik fél megszegi, az nyilván új helyzetet teremt. Ami biztos, mi mindig hiteles tájékoztatást adtunk az utánpótláscsapatainkról a szindikátusnak – tette hozzá a lapnal Birkás Tivadar, az Integrál-DAC SE elnöke.

pepsifoci.hu