A vasárnapi ebédet követő női kosármeccs felettébb érdekesen és izgalmasan kezdődött. Fej fej mellett haladtak a csapatok, pont pontot követett. A Pécs csapatának aztán volt egy rövidzárlata a második negyedben, az MKB Sopronnak ezzel lehetőséget kínált fel, hogy a meccs hátralévő részére megszerezze pontelőnyét és vérszemét.
Ezek a tényezők is közrejátszottak, hogy a lányok majd húsz pontra tornázták fel a győztes eredményüket. A lányok negyven percen keresztül ott voltak a pályán és a játékban egyaránt.
A Sördögök itthon 99% – ban nyertek, idegenben viszont mindig ‘csak’ pár pont választja el őket a diadaltól. Ennek örülünk is meg nem is. Szerintem az idei csapat nagyon jól lett össze válogatva.
Bízzunk benne, hogy a játékosokat a következő szezonra is szeretettel szerződtetik. Viszont… Míg a lányoknál látom a küzdést és az akarást, legyen bármennyi pontkülönbség, addig a fiúknál hiányolom a tényleges akarást és a vadászösztönt. Amikor nyerésre állnak, leállnak. Megnyugodva konstatálják, hogy nyerünk.
Ha csak két ponttal is, lényeg, hogy zsebre tették a győzelmet. Nekem még élvezetesebb lenne a fiúk mérkőzése, ha az utolsó percig, mint egy állat nyomulnának és dobnák a kosarakat ezzel is mutatván az ellenfélnek, hogy nincs megállapodás!
Ha öt pont a különbség? Legyen kilenc. Ha kilenc? Legyen tizenegy. Mindenki lássa, hogy ez a -jórészt fiatalokból álló- csapat komolyan gondolja a kosárlabdát és az élre jutást! Kívánom, hogy ez sikerüljön nekik. Kacifántos számmisztikai műveleteknek vannak a csapatok kitéve az idei szezon végén. Még jó pár meccs hátra van, ahol olyan minőségi játékot kell nyújtani, mintha az utolsó lenne.
Az MKB Euroleasing csapata a Magyar Kupa házigazdái lesznek most hétvégén. A Soproni Sördögök április 1-én várják itthon a Debrecen csapatát.
Kettőt mondok: HAJRÁ SOPRON!
- Egy ember meghalt, többen megsérültek 📢❗🚨
- Virágba borultak a japán díszcseresznyefák a Fő téren.🌸 Videó: Riba Szabolcs
- Ettől a történettől elolvad a szíve 🫶🥹
- A kitakarás nélküli fotóhoz link a cikkben 📸
- Csendes főhajtással emlékeztek meg a holokauszt magyarországi áldozatairól Sopronban Az Országgyűlés 2000-ben meghozott…
- ❤️🤍💚😍 #sopron #tisza #Magyarország #szabadság #nekedbe @TISZA Párt @TiszaSzív❤️🤍💚 @magyarpeterofficial
- ##sopron #dance #fy #garden
- Nálunk a pihenés mellett a jókedv is garantált.😂 #dotilahs #lashstylist #nekedbelegyen #fypp #sopron
- @Emlékek Éjszakája Április 18-án Emlékek Éjszakája Fesztivál – Tavaszi kiadásban! 🥰💃 Helyszín: Sopron, Lővér Kemping – partyaréna 🙌 Óriási buli a 90-es és 2000-es évek legendás zenéivel, előadóival!🎉 🎤 L.L.JUNIOR #liveact 🎧 Peat Jr. 🎧 Newl #classic 🎧 Házigazda: Dj Kondor Hidd el, jobban jársz, ha átéled ezt az éjszakát, mint hogy elmesélje valaki 😉 🎟Kedvezményes elővételes jegyek online: https://oneticket.hu/events/emlekek-ejszakaja-sopron-lover-kemping-apr-18 🎟Jegyek a helyszínen is vásárolhatóak. Vásárolj #VIP jegyet🎟az eseményre elővételben és szórakozz a a színpad mellett közvetlenül kialakított VIP szektorban, ahol nemcsak nyugodtabb körülmények között bulizhatsz, de az alá
- Havas út a Károly‑kilátóhoz – Sopron télen egészen más világ #TravelHungary #Sopron #Lővérek #KárolyKilátó #Utazás
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- HOLTFÁK a kertben: Ezzel az egyszerű trükkel életre kel a földed!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
