Sopron.info.hu

Soproni vasútigazgatóból a Malév élére

  2011 márc 31 / #helyi

Berényi Jánost, a GYSEV Zrt. egykori elnök-vezérigazgatóját nevezték ki a Malév Zrt. igazgatóságának elnökévé.A Sopronhoz kötődő szakember meglepődött a felkérésen, de örömmel vállalta. Hétfőn volt az első munkanapja.

Hétfőn, első munkanapján találkozott új munkatársaival dr. Berényi János, a Malév Zrt. igazgatóságának új elnöke. A GYSEV 1990 és 2002 közötti elnök-vezérigazgatója, aki a vasút és a sport miatt ezer szállal kötődik Sopronhoz, egyelőre nem szívesen nyilatkozik az újságíróknak új tennivalóiról, a Kisalfölddel azonban kivételt tett.

Külön kérése csak annyi volt, hogy tudassuk: számára Sopron és a GYSEV marad az alma mater…

– Világéletemben vasutas voltam, most azonban óriási feladattal tiszteltek meg és én állok elébe. Úgy látszik, a GYSEV-et jelképező szárnyaskerékből a kerekeket számomra kivették, de a szárnyak megmaradtak – mondta elöljáróban Berényi János.

Hirtelen jött a felkérés, s bár meglepődött, azonnal igent mondott a kihívásra. – Sportemberként sem szokásom a meghátrálás, és egyébként sem ez az első nagy feladat az életemben. Bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy dolgoztam a Forma–1-ben azért, hogy Magyarországon futamok legyenek, évekig elnöke voltam a kosárlabda- és a teniszszövetségnek, a Nemzeti Sportszövetségnek pedig most is szekcióvezető alelnöke vagyok. A rendszerváltás után az akkori kormányzat a MÁV miniszteri biztosává is kinevezett. Igaz, eddig a földön dolgoztam és a sínekkel úgymond röghöz voltam kötve, most pedig majd szárnyalhatok… De a viccet félretéve: sok párhuzam van a vasút és a légitársaság között. Nemcsak arra gondolok, hogy szállítás és utasok, hanem hogy mindkettő erős hierarchiájú szervezet, óriási a fegyelem és a feladatnak megfelelő a szakértelem – nyilatkozta a Kisalföldnek a Malév igazgatóságának új elnöke.

Új feladatairól dr. Berényi János elmondta még: nemzeti légitársaságunk nagyon nehéz helyzetben van, ám nem reménytelenek a kilátásai. Az igazgatóság feladata gazdaságilag talpra állítani a céget, megmenteni a nemzeti értéket. Ehhez megfelelő szakmai és pénzügyi befektetőket kell találniuk.

(nyugatmagyar.hu)