Sördögök-Albacomp
AC/DC rajongónak nem mondhatom magam, érkezésemkor szóló számuk viszont bejön. Olyan pattogó, mint egy kosárlabda, energikus, mint egy jó meccs. Teljes a csapat, a Sportcentrumban akad még ülőhely.
Hihetetlenül más a hangulata a női és férfi meccseknek!
Fiatal, visszatérő fiókák ülnek a pálya egyik szélén, de úgy, mint a moziban. Popcorn, vagyis pattogatott kukorica, nyalóka, chips, valami
rágnivaló mindegyiknél akad. A meccs már el is kezdődött.
Első negyed
A bíró ellenünk fújt, de kiváló gondolkodó reflexei figyelmeztették, (és a 9 játékos) hogy ‘ácsi, mégsem’. Ezzel egy újabb akciót indíthattunk, ami sajnos nem végződött kosárral.
Az ellenfélnek viszont annál jobban ment a pontos kosarak bedobása.
Gyerünk ördögök! Hisz’ bizti kaptatok újult erőt ajándékba a Jézuskától!
Ezt az erőt meg a csapat szelleme, lámpásába varázsolta, így biztos, hogy később ez meg is fog mutatkozni a játékban.
Szép három pontos a nyolcas játékostól, aztán még egy a hármastól, megy ez!
Egy pont hibádzik a képben, ez három lenne, de a hetesünk 2mp-el az első negyed vége előtt kosárba talált.
Második negyed
A bírók vacillálnak valamin, aztán egy jó kosárral átvesszük a vezetést.
Négy szerencsés férfi a közönségből tálcán szervírozva kapja a pofa sörét, ami fülígérő vigyort eredményezett körükben. Pacsival hálálják meg a felszolgáló első osztályú teljesítményét, aki amúgy az 5. cimbora, és tálcát sörre cserelve ül helyére.
A nyolcasunknak három büntetőből kettő megy be, és még mindig vezet a soproni csapat. Sőt, teljesen fellendültek a fiúk, 12pontos a vendégek hátránya. Ezt a szép számot örömmel látom, nagy szükségük van a győzelemre. (51-37)
Harmadik negyed
Ami nekünk bemegy azt az ellenfél kihagyja, ez a hazai közönségnek is tetszik.
Az ellenfél szurkoló tábora azért zenél és próbálja lelkesíteni csapatát.
A soproni edző, bár nem hallom mit mond, de valamit beszél, mikro bajusza alatt.
Egy szép 3 pontost dobott az ellenfél, megpróbálnak minden adandó lehetőséget kihasználni, hogy a lemaradásukat feltornázzák. Sapkázták a tízesünket, szegény őzikelábú Tobe! Mi történik az ördögökkel? Csak nem alszanak? Három pont az előnyük.
(68-66)
Negyedik negyed
Minden számít, gyorsaság, pontosság, koncentráció, jó kosarak. Ez
mind stimmel nálunk.
Időkérés?! Miért pont most, amikor zsinórba jókat dobunk…
Tíz ponttal megyünk, a közönség három betűt kiabál: SKC!
Lepattanóért senki nem ugrott, az ellenfél így dobott is egyet. A négyes ördög adrenalin szintje tetőfokán áll, 4 1/2 perccel a meccs vége előtt, mint egy bika, úgy bömbölt a sikeres -szép- kosara után. Jogos a hangadás. Bravúrosat zsákolt a 9-es fekánk, tapsot érdemel. Ezt a meccset, hosszú várakozás után, úgy néz ki, hogy megnyertük. Az utolsó pillanatban Tobe egy hosszú passzt elkapva, passzolta a labdát társának, aki 101-85-el eldöntötte a mérkőzés végeredményét.
Szép volt fiúk. Belobbant a lámpás!
Zsuzsesz
SOPRONI SÖRDÖGÖK -ALBACOMP 101-5
(23-24, 28-13, 17-29, 33-19)
Sopron, 600 néző. V: Hegedűs, Cziffra, Szilas
SOPRON: Strnad 9/3, CARBERRY 18, Henrik, BOWMAN 12, KRSZTANOVICS 17. Cs: Boldizsár 6/3, MANDIC 26/12, PALOTAI 13/9. Edző: Sterbenz László
ALBACOMP: Marciulionis 4, Lowe 2, Horváth Á. 9/3, GÓBI 19/9, BENCZE 24. Cs: Kámán 10/3, Brigitha 4, Zujovics, POJBICS 7/3, HANGA 6/6. Edző: Matus Gábor