Südi Iringó interjúja a Sopron.info.hu-nak
Iringóval, Sopronról, pályafutásáról, és a holisztikus életmódról készített interjút Demuth János, a Sopron.info.hu számára. Kedves Iringó. Először is had köszönjem meg, hogy elvállaltad az interjút, és válaszolsz néhány kérdésemre.
Jártál –e már Sopronban, és fűződik-e valamilyen kedves emléked városunkhoz?
Sok évvel ezelőtt családdal pihentünk néhány napot egy neves szállodában. Ami felejthetetlen élmény maradt, a Bolond vár, ill. hogy egyik pillanatról a másikra, akkora jégeső zúdult ránk, hogy alig tudtunk fedél alá menekülni… majd mikorra elállt, boldogan gyűjtögettük a csigaház méretű jég darabokat. Én még életemben ekkor jégesőt nem láttam!
Egy ország látott sztárfellépőként Téged a Szombat Esti Láz című műsorban. Már az első fellépésed után beloptad magad a nézők szívébe, és népszerű lettél. Az ott átélt élmények után, hogyan változott meg az életed?
Sok mindent megtapasztaltam az elmúlt 2 év alatt, talán a legnagyobb változás az, hogy felnőttem. Saját TáncStúdiót vezetek, sok fellépésre hívnak, szeretnek az emberek. A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva, idén 4 gyerek és egy felnőtt tánctábort szervezek a nyárra. Befejeztem a főiskolát, tavaly nyáron lediplomáztam. Jó érzéssel tölt el, ha az utcán megismernek és kedves szavakkal illetnek, elismerik a munkámat. Olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy azt csinálhatom, amit igazán szeretek.
Idén két táborom lesz Komáromban, ahová az ország minden pontjáról várom a tánc iránt érdeklődő fiatalokat. 9-18 éves korosztály, aki a legaktívabb a mozgás terén, így én is rájuk koncentrálok. Augusztus 18-22-ig Komáromban, a WF Szabadidő parkban, 64 lánnyal indítom a latin formációt, fiúk nélkül!!! Csak lányokat várok, akik kőkeményen bírják a kiképzéseket, itt kipróbálhatják magukat, és kihozom belőlük 5 nap alatt a nőt!
Mivel sportolsz, táncolsz, így nagyon fontos lehet számodra az egészséges táplálkozás is. Mesélnél nekünk erről egy kicsit?
Az emberi közérzet javítása és az egészséges életmód megőrzésének alappillérei a mozgás, a megfelelő mennyiségű folyadék bevitel és a sok gyümölcs és zöldség. Ha én egy picit is lazsálok, vagy nem így táplálkozom, azonnal megbosszulja magát, és rögtön kúsznak fel a kilók az úszógumimra.
Ami most azonban kifejezetten jól esett ebben az óriási melegben, hogy naponta reggelire, ebédre és vacsorára epret ettem. Ezt kívántam! Ilyet még soha nem csináltam, de mégis látványos és gyors volt az eredmény.
Mit gondolsz, mi napjainkban az embereknek a legfőbb testi-lelki-szellemi problémájuk?
Az emberek rosszkedvűek, morgósak és megnehezítik saját maguk számára is az életet ezzel a folyamatos elégedetlenséggel. Pedig a pozitív gondolkodás nagyban meg tudja változtatni az embernek az élethez való hozzáállását. Én évek óta tudatosan figyelek erre az „éltmódra”.
Sokszor látom a nőkön, akik hozzám jönnek órára, hogy el kell telnie jó pár percnek, mire a munkahelyi stresszt és idegeskedést a falakon kívül tudják hagyni, és teljes testükkel és figyelmükkel felém és a mozgásra tudnak koncentrálni. Amikor ez sikerül, onnantól kezdve mosolygós, derűs és jókedvű nők távoznak az órákról.
Milyen megoldást tudsz javasolni, tanácsolni nekik?
Időt kell szánni önmagukra, a lelkük felvidítására, a testük karbantartására, mert megérdemlik. Kapcsolódjanak ki és önző módon vonuljanak el néhány napra a külvilágtól.
Melyik honlapon, oldalon olvashatnak rajongóid többet rólad?
Nem rég megújult honlapomon, a http://www.iringo.hu/ -n sok-sok információt lehet nem csak rólam, hanem a nyári eseményekről is találni.
Mit üzensz a Sopron.info.hu olvasóinak?
„A mosoly és az önbizalommal teli szív biztos út a boldogság felé.”
Nagyon szépen köszönöm még egyszer, hogy elvállaltad az interjút, nagy örömet okoztál nekünk. További szép napot és sikeres munkásságot kívánok neked.
Demuth János