Szakadtak a szalagok – külföldi hátvédet is keres klubunk
Szegény embert az ág is húzza….Megérkeztek David Brooks és Pojbics Szabolcs Zalaegerszegen megsérült térdén a tegnap reggel elvégzett MR-vizsgálatok eredményei. A baj nagy, nagyobb, mint előzetesen várták: mindkét játékosnál szalagszakadást mutattak ki.
Amint arról klubunk ügyvezetője, Bokor Ákos beszámolt, David Brooks esetében az elülső szalag szakadt el, Pojbics Szabolcsnál pedig részleges oldalszalagszakadás a diagnózis.
Sajnos Davidet nagy valószínűséggel meg kell operálni, s felépülése heteket, sőt hónapokat vehet igénybe. Pojeket nem kell műteni, neki várhatóan egy, másfél hónapot kell kihagynia.
A mérkőzések viszont zajlanak, egyre másra érik egymást a nyolc közé juitás szempontjából fontosabbnál fontosabb találkozók, így Davidet meg kell próbálni pótolni. Most ezen, valamint e pótlás anyagi hátterének megteremtésén dolgozik gőzerővel a klub- és a szakvezetés.
Meszlényi Róbert vezetőedző hozzátette: segítséget csak játékban lévő kosaras jelent, nincs idő megvárni, hogy valaki formába lendüljön!
sakc.hu