Színes pályát futott be, gyerekkorától mûvészek vették körül, már kétévesen színpadra lépett, szülei stúdiójában filmezett. Szeretett volna táncosnõ lenni, majd filmszínésznõ, de hamar eldöntötte, hogy nem ez az õ útja.
Már 8 évesen írt, de csak a ‘80-as évek hozták meg számára a sikert. Mindig is határtalan kíváncsiság fûtötte, a siker önmagában sosem érdekelte az ezotéria, a misztikus, transzcendens gondolkodás és a mélylélektan felé elkötelezett írónőt.
A művészettörténet, filozófia és pszichológia végzettségű író nevéhez fűződik többek között A Vörös Oroszlán (1946), a Tükörajtó a tengerben (1976), a Lázadó szerepek (1985), a Mars szekere (1999) című kötet. Számos gyermekkönyvet írt, ő a Pöttyös Panni-regények (1953-73), a Táltos Marci (1979), a Boróka néni kincse (1979), az Eleven képeskönyv (1983) című alkotások szerzője.
Spirituális kötetei közé tartozik: A mindennapi élet mágiája (1989), a Pszichografológia (1990), A sors és csoda mágiája (1995), A lélek anatómiája (2002). Több könyve számos idegen nyelven is megjelent, egyebek mellett németre, angolra, lengyelre, spanyolra és olaszra fordították műveit.
Íróként, dramaturgként több film is fűződik nevéhez. Szepes Mária a Magyar Írószövetség örökös tagja volt, 1972-ben Arany Meteor-díjjal, 1987-ben Galaktika-díjjal, 2001-ben életművéért Arany János-díjjal ismerték el.
„29 éves koromban a gyerekem halála után kezdtem A vörös oroszlánhoz. Félretolva a rációt, nem bírtam nem írni. Olyan õrületes erők ömlöttek belém, és azóta is lángolok. Mindig tudtam, hogy nem egyedül írtam azt a könyvet. Úgysem fogják kiadni – gondoltam. Aztán ‘46-ban rábólintott a Hungária Kiadó tulajdonosa: „- Bolond könyv, de érdekes.” Megjelent. Nem sokkal ezután államosították a könyvkiadókat, s A vörös oroszlán valamennyi maradék példányát bezúzták, a könyvtárakból is kiszedték – és halálra keresték az íróját, a nem létező Orsi Máriát. Negyven évig volt tiltott könyv.És itt jön az, hogy a rossznak, az úgynevezett rossznak milyen fantasztikus szerepe is van: amikor azt hitték, megölték a könyvemet, akkor kezdett el élni.” – Szepes Mária.
Az írónő tavaly december 14-én töltötte volna be 99. életévét.
Ő most is köztünk van, most is velünk van.
Szívünkben örökké élni fog.
Összeállította: Demuth János
http://ezoterikasopron.uw.hu