Sopron.info.hu

Soulkitschen

2010.04.29

Új rendezvénysorozatot találtunk ki az étterembe ahol dolgozok, amit aztán soulkitschennek neveztük el. Minden hónap végén, pénteken, összeállítunk egy valamely országra jellemző ételsort, és természetesen az adott ország italaival, meg boraival kínáljuk vendégeinknek.

további részletek


Emelt fővel búcsúzhatunk a szezontól: a „frászt” hoztuk a kupagyőztesre ZTE-SKC: 83-82

2010.04.28

Donta révén parádésan, két triplával nyitottuk a meccset, az első perc elteltével 6-0-ra vezettünk. A döbbenetes soproni show folytatódott, Knight és Bandi pontjaival 12-0-ra elléptünk, alaposan meglepve a kupagyőztest, amely egy talán kevésbé „harapós” SKC-ra számított. Az első hazai kosarat ezt követően dobta Trepák. további részletek


Soproni Elmetorna

2010.04.28

A soproni elmetorna képzésben jelenleg közel hatvanan vesznek részt. Ebben a játékos kompetencia-fejlesztő programban a játékosok logikai, stratégiai, táblás és ősi játékokban mérik össze tudásukat, fejlesztve ezzel gondolkodásukat, memóriájukat, figyelmüket, térlátásukat.

további részletek


A Tánc Világnapja

2010.04.27

A Tánc Világnapját már több éve megünneplik városunkban. Ez idén sem lesz másként, hiszen a soproni és Sopron környéki moderntánc csoportok április 29-én, csütörtökön este 6 órától mutathatják meg közönségüknek, hogy hol tartanak, egy év alatt mennyit fejlődtek.

további részletek


Onyx Étterem

2010.04.26

Márciusban a FeHoVa (Fegyver-Horgász-Vadász) kiállítás tiszteletére Budapestre autóztam, és a kiállítás tüzetes megtekintése, no meg egy kis vásárlás után, ellátogattam a Gerbeau Ház Onyx éttermébe. további részletek


Kézműves kiállítás

2010.04.25

A Hova Tovább Alapítvány idén is megrendezi Sündörgő csoportja kézműves kiállítását a Liszt-központban. A kis alkotók remekeiből 27-én, kedden 17 órakor nyílik tárlat, mely egy hétig, május 2-ig várja a látogatókat, naponta 10 és 18 óra között.


Négy évszak

2010.04.24

Négy évszak címmel új mesedarabot mutat be a Petőfi Színház 26-án, hétfőn. Az egyrészes orosz népmesét ezúttal is Nyírő Bea rendezte, az előadásokon pedig többek között Bácsatyai Gergőt, Magyar Tímeát, Rárósi Anitát és Tébi Mártát láthatja a gyerekközönség.

további részletek


0:3

2010.04.23

Székely Norbert, a Sopron vezetőedzője: „Nem érdemeltük meg a bajnoki címet, nem volt meg az egység és a kohézió a csapatban. Hektikusan játszottunk, valami jól működött, aztán egy perccel később már egyáltalán nem. A vereség másik oka az erőtlen védekezés volt.”


Magyar szemmel a nagyvilágban

2010.04.23

A Magyar szemmel a nagyvilágban című sorozat 8. részében Pap Gábor művészettörténész Cuzcótól a Machu Picchuig barangol az inkák ösvényén, kutatva a dél-amerikai magaskultúrák hagyatékai közt. Az előadás 26-án, hétfőn, a szokásos időben, este 6 órától várja az érdeklődőket a Gyermek- és Ifjúsági Központban.


Téli-Tavaszi Hangversenybérlet

2010.04.22

A Téli-Tavaszi Hangversenybérlet tavaszi szakaszának első koncertjét tartják 25-én, vasárnap 18 órától a Liszt-központban, ahol a Horváth József AMI (Zeneiskola) fuvola-tanszakának hangversenyén Bálintné Horváth Erika, Jancsó Erika és Stöckertné Lampert Tünde fuvolatanárok, valamint jelenlegi és volt növendékek adnak műsort.


Aprók tánca

2010.04.21

24-én, szombaton délután 3 órától éjfélig táncházzal vár mindenkit a Pendelyes Kulturális Egyesület a GYIK-ban. 15 órától Aprók tánca lesz a kicsiknek, este 7 órától pedig táncház fiataloknak, felnőtteknek


Teátrum

2010.04.21

A Quimby zenekar elkészítette Teátrum című műsorának második részét. Ezt láthatja a közönség 24-én, szombaton este 8 órától a Liszt-központban. A kihagyhatatlan kedvencek mellett olyan dalok szólalnak meg az előadáson, melyek az „ugrálós” koncerteken nem találják a helyüket, és olyanok, amelyek új teátrumi köntöst kaptak. A produkcióban jelentős szerepet kap az abszurd, a humor és a filozófia.