Minden kapcsolat hazugságon alapszik? Jake Bianski (Jay Jablonski) egy halpiacot üzemeltet Észak-Bostonban, csupa olasszal körülvéve.
Évek óta odáig van Isabelláért (Marisa Petroro), aki egykor a barátnője volt, ma azonban már házas, három gyereke van, és továbbra sem érdeklődik Jake iránt.
A férfi azonban mindenkinek úgy mesél róla, mint a barátnőjéről, többek között a szemrevaló állatorvos Marisának (Cerina Vincent) is, akivel alkalmazottai hozták össze egy szingliklubban. Marisa érdeklődik Jake iránt, amíg az el nem kezd beszélni „barátnőjéről”. A férfi végül megkéri a lányt, hogy legyenek csupán barátok. Így is lesz.
Jake és Marisa mindketten olasznak tettetik magukat a másik előtt, látszólag különböző, ám végső soron igen hasonló okokból. Ahogy a baráti kapcsolat halad előre, Jake lassan elbizonytalanodik a lányt illetően. Kétségek gyötrik, és nem mer lépni, hiszen mi lesz, ha Isabella mégis beadja a derekát. Mi lesz akkor, ha kiderül, hogy Marisa éppúgy nem olasz, ahogy Jake sem?
- Csornai mérnök lesz az új kormány agrárminisztere ❗👇
- 🥶 Fagyhat reggel, és napközben is tartogat meglepetéseket az időjárás ⛅👇
- 🪚 Íme a legjobbak 👏👇
- „Város a Házban” – Soproni zenekarok a Magyar Zene Háza fesztiválján Városunk gazdag zenei életét mutatja be a Magyar Ze…
- 🖼️ A tárlat olyan másodperceket ragad meg, amelyek a hétköznapok rohanásában észrevétlenül suhannának el mellettünk 📸�…
- Köszönöm Sopron, remélem hamarosan újra találkozunk!🫶@Emlékek Éjszakája #fy #dj #DjAdonis #emlékekéjszakája #sopron
- Úszóverseny napi vlog Úszó OB 4. nap Sopron💚 #napivlog #vlog #verseny #egynap #uszas
- A Várhelyen is velünk él a történelem. 🍀 #Sopron
- #sopron #eskuvo #party #fy #eventgarden
- #lljunior #sopron #emlékekéjszakája❤️🔥
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!

