Sopron.info.hu

Takáts Tamás Dirty Blues Band koncert és Micsoda Buli!

  2007 máj 22 / #programajánló

Soproni Nyár Május 26. Szombat 20 óra Soproni Nyár – Lővér Kemping
Takáts Tamás a Karthago együttesben vált ismertté, a csapat feloszlása után más zenekarokban is játszott, 1990-ben pedig megalapította a Takáts Tamás Dirty Blues Band-et.

1991-ben jelent meg első lemezük, magánkiadásban. „Értelmiségi zenét játszanak” – mondják sokan, ennek ellenére többnyire általános, mindenkit érintő, átélt és átélhető témákról írnak, nem fellengzősen, sokkal inkább bluesos egyszerűséggel. Az együttes dallamos, táncolható blues-t játszik, számos nagy sláger (pl. Pocsolyába léptem, Zakatol a vonat) fűződik a nevükhöz.

Takáts Tamás, a zenekar frontembere rock- és bluesénekes. 1957. június 20-án született. Textilipari szakközépiskolai érettségi és egy év tanítóképző után fejezte be iskolai tanulmányait. Azóta – ahogy mondja – az élettől és a Szentírásból tanul.
Első magyar koncertélményeit egy rövid Bem rakparti Mini klub-tagság során szerzi, majd a Marczibányi téri Interbrass Clubban, mígnem a Siryus együttes fanatikus rajongói közt állapodik meg. Játszott a Forma 1, a Senátor, az East és a Karthago együttesben.

A koncert után a VOLT Fesztivál szervezői, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert a ’90-es évek legendás Micsoda Buli! sorozatát elevenítik fel.

Belépő: 1600 Ft (csak a helyszínen kapható)
(kapunyitás: 18 órakor)