Sopron.info.hu

Tankcsapda koncert

  2006 okt 14 / #zene

Tankcsapda koncertEzúttal immár a Hangár történetében másodszor Tankcsapda koncert volt, amiről természetesen én sem hiányozhattam, hiszen régóta rajongója vagyok az együttesnek.
Alig egy héttel a koncert előtt még úgy festett hogy kénytelen leszek egyedül menni, mert akivel eredetileg terveztem sajnos lemondta a dolgot, és bár egy ilyen koncertet egyedül sem hagyok ki, de azért nem volt tőle jókedvem. De a dolgok hamarosan pozitív fordulatot vettek, mivel felhívott egy hölgyismerősöm, hogy nincs-e kedvem Tankcsapdára menni…

Hamarosan el is jött a csütörtök… hmm koncert csütörtökön? Még jó hogy maradt szabadságom péntekre, mert különben érdekes fejjel mentem volna dolgozni. Szóval miközben vártam a társaságom megérkezését, egy másik ismerősömtől jött sms, amiben érdeklődött, hogy megyek-e Csapdára, mert ők is jönnének ketten, és mehetnénk együtt, mert nem tudják, hogy hol van a Hangár (nem soproniak), szóval ígéretesen sokasodtunk. Közben előkészítettem egy üveg jóféle vörösbort, amit épp aznap kaptam (de jókor tudok ilyeneket kapni), befutott a társaság egyharmada is, és közeledett az időpont amikor úgy véltem el kéne indulni. Közben nyugtattam a többieket (még telefonon), hogy nem kell sietni, nem szoktak a koncertek korán elkezdődni (ebben ezúttal tévedtem).

Kicsivel később összeszedtük a többieket a buszvégen és irány Hangár. Útközben a bor szépen el is fogyott, nekem meg már nem volt kérdés, hogy mitől legyen jókedvem. Hangárba beérkezve szép tömeg fogadott amire számítottam is, de amire nem az az hogy még egy italt se tudtam venni, és már kezdődött is a koncert. Ezzel némiképp borult a menetrend, én még megittam volna valamit. Na sebaj, be a tömegbe…eleinte megálltam a pogó mögött (hiába még hiányzott az az ital), de aztán hamar megjött a kedvem. Hogy konkrétan melyik számokat játszották, azt most nem sorolnám fel, aki ott volt az úgyis tudja, aki meg nem az bánhatja, hiszen olyan sűrűn azért nincs TCs koncert Sopronban, hogy kihagyja az ember. Ezen a zenén már egy generáció nőtt fel, futott át az agyamon ahogy végigmértem a tömeget, és láttam, hogy a korombeliektől kezdve egészen olyan fiatalokig terjed az összetétel, amekkora gyerekem már akár nekem is lehetne (pedig nem vagyok túl öreg). Sajnos sok kedvencemet nem játszották, de talán érthető is, túl sok számuk van ahhoz, hogy mind beleférjen egy koncertbe. Azért az új albumról megvolt a Füst és lábdob, meg a California über alles, és a régi albumokról is akadt pár ritkábban játszott szám, pl a Tedd meg a kedvemért, és persze a Baj van albumról Terrorista vagyok, amit elég sokan énekeltek, na meg persze a pogó sem maradt el. De jó lett volna egy kis R’n’R Rugója, vagy Egyszerű dal is.

Sajnos hamar vége is lett a koncertnek (vagy csak nekem tűnt úgy?), aztán a csajokkal hiába vártuk, hogy menjen valami zene cdről, sajnos maradt a csend (gondolom később biztosan lett zene, de azt már nem vártuk meg). Összességében nem volt rossz koncert, és a szerencsétlen időpont (csütörtök) ellenére sokan voltunk (megnéztem volna a fejeket másnap a munkahelyeken meg az iskolában :) ), a hangzás lehetett volna picit jobb is, de hallottam már rosszabbat is, viszont jó hangos volt, mert még most is zúg a fülem egy kicsit, pedig már eltelt egy nap. Bízom benne, hogy többször is sikerül nagyobb együtteseket is elhívni a Hangárba, mert bizony van igény a rockzenére. Találkozunk legközelebb!
 

phoenix