A tavaszi idényben már Sopronban játssza hazai mérkőzéseit a REAC a labdarúgó NB I-ben. Ezt szerdán sajtótájékoztatón jelentették be. A szerződés értelmében ősztől a csapat már Soproni REAC néven szerepel.Az ügy meglehetősen érdekes, hiszen az ügylet egyik résztvevőjéről, a REAC-ról eddig úgy tudtuk, minden szállal kötődik Rákospalotához. A klub anyagi helyzete stabil volt, nagy költekezésekbe ugyan nem fogott, de ennek „megfelelően” mindig teljesítette vállalásait.
Ugyanez már nem mondható el a Sopron FC-ről: az elmúlt évek történései szinte rémtörténettel érnek fel. A többszöri tulajdonosváltásokhoz az edzőkeringő is hozzátartozott, volt olyan tréner, aki többször visszakerült a gárdához, de csak rövid időre.
A Nemzetközi Cselgáncs Szövetséget elnökként irányító Vízer László távozása azonban minden addiginál sötétebb hónapokat hozott a soproniak életébe. Az új olasz tulajdonosi kör anyagilag szinte menthetetlen helyzetbe hozta az együttest, a tartozások miatt az elmúkt hetekben szinte a teljes felnőtt keret távozott, vagy a klubcserét fontolgatta.
A REAC-nak azért kellett elköltöznie Rákospalotáról, mert a magyar szövetség (MLSZ) rendelkezése szerint január 1-től csak olyan stadionban játszhat, amely rendelkezik villanyvilágítással. Erre az MLSZ korábban kétszer, összesen két és féléves haladékot adott, de a Budai II László Stadionban a világítást azóta sem építették ki.
A MEGSZŰNÉS FENYEGETI AZ FC SOPRON LABDARÚGÓCSAPATÁT
Fodor Tamás polgármester arról számolt be, hogy pénteken emelkedhet jogerőre az FC Sopron licencének megvonása, amelyről a magyar szövetség január 4-én döntött arra hivatkozva, hogy a klubnak a játékosokkal, az MLSZ-szel és az APEH-hel szemben is van fennálló adóssága.
„Szinte lehetetlen, hogy változás álljon be az ügyben, hiszen nincs pénz a csapatot működtető gazdasági társaság számláján, ráadásul az APEH részéről inkasszó van érvényben, azaz minden pénz, ami a számlára kerül, azonnal az adóhatósághoz vándorol, amíg ki nem egyenlítődik a cég tartozása. Emellett a csapatot jogerősen kizárták az átigazolásból, illetve 3 pontot levontak tőle az MLSZ-szel szemben fennálló adósság miatt” – mondta Abdai Géza, Sopron sportért is felelős alpolgármestere.
„Múlt hétfőn 1 eurós vételi ajánlatot tettünk az olaszok által vezetett, többségi tulajdonnal rendelkező, londoni bejegyzésű cégnek. Az üzlet végül azért nem jött létre, mert az olaszok nem nyújtottak 300 ezer eurós banki garanciát a tartozások fedezésére. Márpedig a város csak így lett volna hajlandó átvenni a Sopron FC Kft. irányítását, mivel közpénzeket adósságrendezésre nem használhat” – mondta Fodor.
A sajtótájékoztató résztvevői szerint a licencüggyel kapcsolatban kevés esély van a fellebbezésre, hiszen az olasz tulajdonosok a múlt csütörtöki taggyűlésen sem jelentek meg, illetve Köteles Zsolt ügyvezető is rendre elérhetetlennek bizonyul.
Amennyiben pénteken jogerőre emelkedik a licencmegvonás, akkor az FC Sopront kizárják az élvonalból, így az MLSZ tájékoztatása szerint automatikusan a tabella utolsó, 16. helyére kerülne nulla ponttal. Azonban mivel a csapat lejátszotta mérkőzéseinek felét a Soproni Ligában, így a többi együttes a Sopron ellen szerzett pontokat megtarthatja. A tavaszi szezonban pedig a Sopron aktuális ellenfele mindig szabadnapos lenne és a mérkőzés három pontját 3-0-ás gólkülönbséggel megkapná.
- Nagyon komoly meccs áll előttünk – értékelések az elődöntő második mérkőzése után
- Híradó – 2026.04.22. – Szerda – Sopron TV
- A hét témája – Királyi Sopron Helytörténeti Vetélkedő – vendégek: Kádár Tibor, Berki László
- Érdekességek a soproni Várhelyről❗️#várhely #sopron #sopronmedia #kilátó
- Mozaik – Kis Könyves Éj – vendég: Molnár Tímea
- Nem maradt el a dráma ezúttal sem 😱😮💨
- Valóságos roham indult az ingatlanokért 😱🏠
- 🔥 Micsoda meccs volt! 1-1! Szombaton Miskolcon eldől, hogy bejut-e a döntőbe a Sopron Basket🏀 Forrás: Sopron Basket
- Győr és Szombathely indulási ponttal, egészen Sopronig szállítják a fesztiválozókat 🎉🚌
- Hajszálon múlott a tragédia 😱🚁
- A legjobbak is hibáznak☝🏻 Nagy kaland…🤷🏼♂️ #nostressdriveautosiskola #Sopron #tanulóvezető #fyou @asap.ricsyy
- @magyarpeterofficial – the MAN #tisza #magyarpeter #aradatisza #sopron #core
- Csak beülsz egy előadásra… és Olaszországban találod magad 🇮🇹✨ Anconai szerelmesek a Soproni Petőfi Színházban! Jegyvásárláshoz link a bioban! #színház #sopron #magyartiktok #theatretok #nekedbeszeretnémlátni
- tanulok vlogolni #cinematic #fy #sopron #lame #vlog
- Házigazdánk, @kristofkovacs___ felfedezte a SopronFest fő zenei helyszínét a Lőverekben! Itt láthatod majd a The Prodigy-t, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Kruder & Dorfmeistert, a Halott Pénzt, Beton.Hofit, Pogány Indulót, a Carson Comát, és még sok sok kedvencedet! Itt tali július 2-3-4-én! Program és jegyek itt 👉 https://sopronfest.hu/ #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MACSKAHERE szaporítás: Így lesznek gyönyörű növényeid INGYEN!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
