A rendőrség elfogta azt a 19 éves férfit, aki gyermekeket molesztált az elmúlt napokban
Egy hét alatt elfogta a rendőrség azt a 19 éves hajléktalant, aki Sopronban kislányokkal erőszakoskodott. A legfiatalabb áldozata csupán öt éves volt, a legidősebb pedig 12. Fogdosta őket, a bugyijukba nyúlt és az akarta elégítsék ki. A támadó akár 10 évet is kaphat.
Először augusztus 3-án Sopron egyik lakótelepi részén támadt meg a férfi egy 12 éves kislányt. A gyerek saját lépcsőházukba ment be fényes nappal és azt hitte, hogy a férfi is ott lakik, ezért beengedte maga után. A liftnél azonban rátámadt, fogdosni kezdte és nemi szervét is elővette. Ám megérkezett a lift, a támadó megijedt és elszaladt. A Független Hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó család elmondta, kislányuk hiába sikoltozott és kiabált segítségért, senki sem kelt védelmére.
Milchram Ildikó a soproni rendőrkapitányság alosztályvezetője elmondta, az első eset után egy másik család is jelentkezett. Ugyancsak egy paneltömb lépcsőházában 5 és 10 éves kislányaikat kapta el a férfi. Vasárnap pedig egy ismeretlen hívta a rendőrséget egy lakótelepről, hogy kiabálást hallanak, és a rendőrök a helyszínen elfogták a férfit. Az őrnagy hozzátette, azt azonban nem tudják, hogy itt kit támadt meg a fiatalember, a sértett ugyanis nem jelentkezett. Csakúgy, mint egy másik áldozat sem, akiről már az elfogott férfi mesélt vallomásában.
Milchram Ildikó elmondta, a 19 éves fiatalember egy hónapja hajléktalanként él Sopronban és a szeméremsértés mellett más bűncselekményekkel is gyanúsítják. A férfit korábban már többször elítélték.
hirado.hu/MTI
- Nagyon komoly meccs áll előttünk – értékelések az elődöntő második mérkőzése után
- Híradó – 2026.04.22. – Szerda – Sopron TV
- A hét témája – Királyi Sopron Helytörténeti Vetélkedő – vendégek: Kádár Tibor, Berki László
- Érdekességek a soproni Várhelyről❗️#várhely #sopron #sopronmedia #kilátó
- Mozaik – Kis Könyves Éj – vendég: Molnár Tímea
- Nem maradt el a dráma ezúttal sem 😱😮💨
- Valóságos roham indult az ingatlanokért 😱🏠
- 🔥 Micsoda meccs volt! 1-1! Szombaton Miskolcon eldől, hogy bejut-e a döntőbe a Sopron Basket🏀 Forrás: Sopron Basket
- Győr és Szombathely indulási ponttal, egészen Sopronig szállítják a fesztiválozókat 🎉🚌
- Hajszálon múlott a tragédia 😱🚁
- A legjobbak is hibáznak☝🏻 Nagy kaland…🤷🏼♂️ #nostressdriveautosiskola #Sopron #tanulóvezető #fyou @asap.ricsyy
- @magyarpeterofficial – the MAN #tisza #magyarpeter #aradatisza #sopron #core
- Csak beülsz egy előadásra… és Olaszországban találod magad 🇮🇹✨ Anconai szerelmesek a Soproni Petőfi Színházban! Jegyvásárláshoz link a bioban! #színház #sopron #magyartiktok #theatretok #nekedbeszeretnémlátni
- tanulok vlogolni #cinematic #fy #sopron #lame #vlog
- Házigazdánk, @kristofkovacs___ felfedezte a SopronFest fő zenei helyszínét a Lőverekben! Itt láthatod majd a The Prodigy-t, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Kruder & Dorfmeistert, a Halott Pénzt, Beton.Hofit, Pogány Indulót, a Carson Comát, és még sok sok kedvencedet! Itt tali július 2-3-4-én! Program és jegyek itt 👉 https://sopronfest.hu/ #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MACSKAHERE szaporítás: Így lesznek gyönyörű növényeid INGYEN!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
