A hétvégén a fővárosban, a Ludovika Arénában rendezik meg az U21-es fiúbajnokság országos nyolcas döntőjét, ahová a mi fiataljaink is bejutottak. Az első mérkőzésen rögtön az alapszakaszt megnyerő Honvéd vár a srácokra
A Honvéd fiataljaitól a szezon során mindkétszer nagy különbséggel kapott ki csapatunk – igaz, akkor erősen tartalékos összeállításban léptünk pályára. A csapat vezetőedzőjét, az idősebb – mert fia az élvonalbeli felnőtt csapatban bemutatott időnkénti remeklése okán már ezt is hozzá kell tennünk – Meszlényi Róbertet faggattuk a csapat esélyeiről.
– Mit szépítsük, az alapszakaszban kétszer is simán kikaptunk – igaz, erősen tartalékos kerettel. Teljes csapattal mire lehetünk képesek a Honvéd ellen, ráadásul az ő otthonukban?
– Az az igazság, hogy ilyen erős összetételben, mint amilyen most leszünk, az egész szezon során nem tudtunk kiállni. Ez a társaság külön nem is nagyon edzett együtt – a játékosok egy része az U19-es csapattal készült, másik része az NB I-es felnőttekkel. Amikor a szezon vége felé úgy láttuk, hogy lehet esély bejutni a döntőbe, megpróbáltunk élni a lehetőséggel – és sikerült is. A Honvédnak nagy előnye velünk szemben, hogy – bár náluk is vannak NB I-es kerettagok – gyakorlatilag egész évben együtt készültek. Én viszont bízom abban, hogy az is sokat nyomhat a latban, hogy a mi NB I-es játékosaink sok lehetőséget kaptak, és éles helyzetekben is pályán voltak a felnőtt élvonalban. Emellett a srácok többsége már rendelkezik korosztályos döntős tapasztalattal, úgyhogy úgy érzem, teljes kerettel nem vagyunk esélytelenek.
– Ahogy mondtad, a szezon során nem nagyon edzett együtt a csapat. Hogyan készültetek a nyolcas döntőre?
– Azóta készülünk együtt, hogy az NB I-es csapat befejezte a rájátszást – tehát nagyjából egy hetünk volt. Az U19-es játékosok már korábban befejezték a bajnokságot, őket most próbáljuk újra formába hozni. A felnőtt kerettagok érthetően fáradtak a hosszú szezon után, náluk inkább a regenerálásra fektettük a hangsúlyt. Emellett természetesen a taktikát is próbáltuk finomítani, a játékunkat összehangolni, és külön figyeltünk a védekezésre is – összetett feladat volt. Jó látni, hogy nagyon motivált és lelkes a csapat.
– Milyen céllal utaztok a nyolcas döntőre?
– Nem kell ezt túlragozni: nyerni akarunk.
A Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság döntőjének mérkőzéseit a hétvégén rendezik meg a Ludovika Arénában.
A háromnapos döntő során fiataljaink első mérkőzésüket 2025. május 30-án, 18 órakor játsszák a Budapesti Honvéd ellen.
A U21 országos nyolcas döntő: nyerni akarnak fiataljaink bejegyzés először Soproni Kosárlabda Club-én jelent meg.
Forrás: sopronkc.hu