Újabb szoros vereség
A meccs előtti csendes szemlélődésbe vitt némi életet a 20 perccel a feldobást megelőzően érkező mintegy húszfőnyi soproni tábor, miközben masszőrünk Alvin Cruz derekát próbálta játékra kész állapotba csavargatni.
A kifejezetten magas szerkezettel kezdő ASE Johnson triplájával vezetést szerzett, ám ezután Brooks majd Körtélyesi révén két duplával felelt csapatunk, amely ettől lendületbe is jött. Couisnard használta ki erőszakos betörésekkel, hogy gyorsabb, mozgékonyabb, mint az őt őrizni próbáló Gosa, s a 3. perc végén már 9-3-ra vezettünk.
A paksiak védekezésének jót tett, hogy Gosa helyett English-t küldte be Dzunics, Willimas vezetésével a negyed közepén 11-10-re jött föl a Paks. Jött egy tripla Cruztól, s egy hármas a túloldalon Johnsontól, aki balkezes, de a jelek szerint korántsem kétbalkezes.
Az az egy, az viszont kitűnő – állapthattuk meg, nem túl nagy örömmel, ám kétségkívül tárgyilagosan. Reméljük, a fiúk is “kiszúrják”, s nem csinálnak belőle gólkirályt…Williamsból sem kellene, ő elsősorban betörésekből, gyors indításokból jeleskedett. Egy ez utóbbo után bemutatott zsákolásával átvette a vezetést a hazai együttes. Couisnard újra megvillant, ám a szakasz utolsó másodpercében Medve emelt be egy triplát, így döntetlennel zárult az első negyed.
Közel másfél perc telt el pont nélkül, rossz dobásokkal a második negyed elején amikor Kiss dobott egy hármast. Válaszul Cruz talált be betörés után.
Sajnos sem “Körtének”, sem Brooksnak nem ment a játék, a hazaiak pedig szereztek egy-két kosarat a támadóidő utolsó pillanatában, így a negyed közepén 6 ponttal elhúzott az ASE. Boldizsárt juttatta bő évtizedes rutinja 3 büntetőhöz, amelyeket csapatkapitányunk értélkesített is, majd Brooks is villant egy tripla erejéig.
Ekkor az ASE került hullámvölgybe, Dies révén egalizáltunk, 32-32-re állt a parti, majd Dies blokkolta remekül Williams ziccerét. Ez azonban sokat kivett fiainkból, a félidő hajrájában több labdét eladtak, nem vol türelmük tiszta helyzetekig játszani, a paksiak egy 8-0-s rohammal, s így 8 pontos előnnyel zárták a félidőt.
Dies duplájával, majd személyi hibájával indult a második félidő,aztán Johnson beemelte a harmadik tripláját. Tartotta pár pontos előnyét az ASE, minden soproni kosérra volt válasza a hazai csapatnak. Körtélyesi triplájával lopták a fiúk a távolságot, de Williams “homályos” triplája után a labda Gosa kezébe esett, aki köszönte szépen az assziszt értékű dobást, s a kosárba juttatta a labdát.
Dies révén 4 pontra jöttünk föl, ám ekkor előbb Williams, majd Emglish villant. A magára találó Körtélyesi húzta a gyűrűbe P. J. remek átadását.Ott lihegtünk az ASE nyakán, ám amikor hatalmas munkával sikerült megközelíteni a paksiakat, Johnson újra bevágott egy hármast, majd egy lassú vissazárkózás után Kiss ziccerével 9-cel ment az ASE. A régóta “hallgató” Cruz szólt hozzá a partihoz egy tripla formájába, de Johsnon nemcsak távolról, a palánk alól pozícióból is eredményes volt. A negyed végén Couisnard megkapta 4. személyijét, 9 pontos előnnyel várta a záró szakaszt a Paks.
Dies labdát, majd kosarat szerzett, így indult a negyedik negyed, a center tartotta versenyben a csapatot, de amikor feljött 5 pontra a gárda megint volt valaki – jelesül Kiss Zsolt -aki egy triplával átlendítette a kisebb holtponton a hazaiakat. A hajrában távolról próbálkoztak a fiúk, hogy hármasokkal csökkentséka hátrányt, de nem estek be a labdák, mígnem Couisnard labdszerzés utáni kosarával újra felkapaszkodtunk 5-re.
Nem esett szét, volt tartása a csapatnak. De a Paks jól védekezett, ritkán sikerült tiszta helyzeteket kialakítani. A végjátékban English egyénieskedése tette izgamassá a partit – a hazai szurkolók talán nem minden alap nélkül szívesebben látták volna Mészáros Zalánt a pályán, de ez legyen az ő gondjuk – s Cruz 26 másodperccel a vége előtt 3 pontra felhozta a csapatot.
A sÖrdögök triplával egyenlíthetett volna, Cruz-t a sarokban szabálytalanul szerelték, ám az addig sokat (túl sokat is) szereplő Gál sípja néma maradt s bár Brooks még 2 pontra visszahozta a Sopront, de a legvégén büntetőkkel nyert az ASE. A szívósan küzdő, s egyes időszakokban jól is játszó Sopron azonban nagyon megnehezítette a bajnokesélyes paksiak dolgát. Kár volt az első félidő végén a kétperces rövidzárlatért.
A játékvezetés hagyott kívánnivalót maga után, különösen a fiatal Gál teljesítménye nem volt konzekvens, de így is sokkal jobb volt, mint a Falco-nál, ezért kevésbéá fájt a vereség. Valljuk meg, nem is játszottunk olyan jól, különösen Brooks-nak nem ízlett a Dzunics-féle kemény védekezés!
Dzunics Braniszlav: – Jó, kemény mérkőzésen nagyon megdolgoztunk a győzelemért.
Meszlényi Róbert: – A szabad labdákért jobban harcoltak a paksiak, de így is volt esély nyerni, ám a kritikus pillanatoban senki nem tudott tolni egyet a szekéren. Köszönjük szurkolóinknak a bíztatást, remélem szerdán meghálálhatjuk!
Atomerőmű SE – Soproni sÖrdögök 79-74 (20-20, 20-12, 22-21, 17-21)
Paks, 1000 néző. V: Bodnár, Hegedűs, Gál.
Paks: Mészáros 1, Williams 14, GOSA 11, Csaplár-Nagy E 4., JOHNSON 24/12. Cs: ENGLISH 14, Medve 3/3, Panta, KISS ZS. 8/6. Edző: Dzunics Braniszlav.
Sopron: CRUZ 20/6, Brooks 10/6, Couisnard 10, KÖRTÉLYESI 11/3, DIES 18. Cs: Vesztergom, Csorvási 2, Boldizsár 3, Halmai. Edző: Meszlényi Róbert.
sakc.hu