A többségi tulajdonost képviselő Első Magyar Mediátor Irodával előkészítő megbeszélésen a felek abban állapodtak meg, hogy a két tulajdonos közös akaratával – az FC Sopron Kft.-ben kialakult válságos helyzetre tekintettel a társasági alapszabálytól eltérő módon összehívva – 2008. január 17-én taggyűlést tartanak. E taggyűlésen megtörténhetett volna az adásvétel, de nemhogy az üzletrészvásárlásról nem tudtak tárgyalni és dönteni, még a taggyűlés is elmaradt, mivel az előzetes megbeszélések ellenére sem Palma úr, sem a képviselője a taggyűlés kitűzött időpontjában és helyszínén meg nem jelent és ki sem mentette magát.
A levél további részében Abdai Géza emlékeztette az elnököt, hogy az FC Sopron Kft. kritikus napokat él: licencét elvesztette, a játékosok a bizonytalan helyzet miatt új csapatokat keresnek és távozni akarnak, a klubot március 31-ig az igazolásokból és átigazolásokból kizárták, tőkéjét elvesztette, adósságállománya sok tízmillió forint, a csapatért szorítók érthető elégedetlensége és felháborodása egyre nagyobb.
A sportért felelős alpolgármester ezt követően – minden soproni nevében – az alábbi kérdéseket intézte a klub elnökéhez:
– Ön, mint a többségi tulajdonos képviselője, mit kíván tenni azért, hogy 2008. január 25-én az FC Sopron Kft. az MLSZ-nél befogadásra képes fellebbezést nyújtson be?
– Hajlandó és képes megszüntetni az MLSZ Elsőfokú Licencadó Testülete licencvisszavonó határozatában megfogalmazott hiányosságokat?
– Mi az ön elképzelése a soproni futball és azon belül a hivatásos labdarúgás jövőjéről?
Abdai Géza megismételte a város és az önkormányzat álláspontját, miszerint Sopron MJV Önkormányzata kész és képes mindent megtenni azért, hogy a hivatásos labdarúgásnak adjon egy esélyt a megmaradásra. Ezért – a képviselőtestület felhatalmazása alapján – kész és képes erőforrásokat rendelkezésre bocsátani a helyzet rendezésére, de az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján nem látja biztosítottnak az többségi tulajdonossal való további együttműködést, ezért megismételte a 2008. január 14-én küldött levélben foglalt vételi szándékát.
Egyúttal jelezte: amennyiben 2008. január 18-án 14 óráig a többségi tulajdonos érdemben nem reagál ezen ajánlatra, azt a város visszavonja, és az FC Sopron Kft. sorsát kizárólag a többségi tulajdonosnak, a Sopron MJV Önkormányzata közreműködése nélkül kell megoldania. Egyben felhívta Palma úr figyelmét, hogy a közgyűlési határozatok szigorún szabályozzák az önkormányzat mozgásterét, ezért a vételi ajánlat kapcsán legfeljebb technikai részletekről tárgyalhat, annak fő tartalmi elemeiről nem.
forrás: FC Sopron.hu
- Csornai mérnök lesz az új kormány agrárminisztere ❗👇
- 🥶 Fagyhat reggel, és napközben is tartogat meglepetéseket az időjárás ⛅👇
- 🪚 Íme a legjobbak 👏👇
- „Város a Házban” – Soproni zenekarok a Magyar Zene Háza fesztiválján Városunk gazdag zenei életét mutatja be a Magyar Ze…
- 🖼️ A tárlat olyan másodperceket ragad meg, amelyek a hétköznapok rohanásában észrevétlenül suhannának el mellettünk 📸�…
- Köszönöm Sopron, remélem hamarosan újra találkozunk!🫶@Emlékek Éjszakája #fy #dj #DjAdonis #emlékekéjszakája #sopron
- Úszóverseny napi vlog Úszó OB 4. nap Sopron💚 #napivlog #vlog #verseny #egynap #uszas
- A Várhelyen is velünk él a történelem. 🍀 #Sopron
- #sopron #eskuvo #party #fy #eventgarden
- #lljunior #sopron #emlékekéjszakája❤️🔥
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
