Sopron.info.hu

Utasokat veszélyeztető tévedések a Kékfrankos IC-n

  2009 jún 03 / #pellengér

Meddig hibázhat még a MÁV?

Eddigi életem során meglehetősen sokat utaztam vonaton. Diákkoromban kényszerből, később kényelmi szempontok miatt. Néhány év óta azonban – nagyon ritka kivételektől eltekintve – nagyobb távolságok megtételére is az autózást választom.

Az ok egyszerű: annyi negatív élmény ért már a Magyar Államvasutak szolgáltatásai kapcsán, hogy egy életre elment a kedvem a vonatozástól. Arra azonban – egészen máig – még álmomban sem gondoltam, hogy a figyelmetlenség és a dilettantizmus utasok életét is veszélyeztetheti, nevezetesen a Budapestről Sopronba tartó Kékfrankos InterCity vonaton.

Június 1-jén idős szüleimmel, 13 éves lányommal és jó néhány utassal együtt a kelenföldi pályaudvaron várakoztam a Keletiből 19 óra 10-kor induló IC-re.Sok csomagunk volt, továbbá négy darab helyjegyünk a 402-es kocsiba. Öt perccel a vonat várható érkezése előtt elindultunk a peron eleje felé, mert tudtuk, hogy a Sopronba tartó kocsik a vonat elején találhatók, amikor megszólalt a hangosbemondó.

Sok más mellett arról értesítette a várakozókat, hogy a Kékfrankos IC hamarosan az állomásra ér, valamint hogy a soproni kocsik a vonat közepén lesznek. Furcsállottuk nagyon, de maradtunk ott, ahol voltunk, a peron közepén. Megérkezett a szerelvény: a 401-es, 402-es kocsik viharos sebességgel húztak el mellettünk, majd álltak meg nagyon távol tőlünk, az állomás legelején.

Miután a nem várt meglepetéstől felocsúdtunk, igyekeztünk minél gyorsabban eljutni odáig: 69 éves édesanyám és sportoló lányom a bőröndökkel együtt szaladni kezdtek, én néhány lépéssel és három táskával mögöttük siettem, 74 éves édesapám ugyancsak csomagokkal együtt kicsit lemaradva követett bennünket. A többi megtévesztett, Sopronba igyekvő utas, hozzánk hasonlóan, próbálta „megcélozni a zöld-sárga objektumot”.

Miután odaértünk, a családból elsőként a lányom szállt föl a kocsiba, majd én próbáltam fellépni.

Ekkor – döbbenet! – megszólalt a vasutas sípja! Azt hittem, rosszul hallok! Édesanyám és még egy fiatalember csomagjaikkal együtt közvetlenül a vonatajtó előtt állt, édesapám és még néhány utas egy kocsival hátrább, ugyancsak a peronon!

Körülbelül egy (!) perc telt el azóta, hogy az IC Kelenföldre érkezett. Az utasok egy része még nem jutott fel a vonatra, pedig jól láthatóan arra készültek, hogy felszálljanak, amikor a szolgálatot teljesítő vasutas úgy gondolta, itt az ideje az indulásnak és megfújta a sípját!

Nyugdíjas szüleim és még néhányan – lélekjelenlétüknek köszönhetően – felugrottak a szerelvényre (igaz, édesapám nem ért el a 402-es kocsiig, csak eggyel „korábban” tudta ezt megtenni) s már magunk mögött is hagytuk a kelenföldi állomást…

Azt gondolom, nem vagyok rosszindulatú, ha az eset kapcsán megkérdezem: már az sem számít a MÁV-nak, hogy épségben fel- és leszálljanak az utasok? A sorozatos késésekhez, valamint a vasúti kocsikban, a mosdókban és az állomásokon tapasztalható áldatlan állapotokhoz kénytelenek voltunk hozzászokni az elmúlt években, de – hiszem, hogy – ez már több a soknál!

Természetesen válaszolhatják azt az illetékesek, hogy lehet más járművel utazni ezután (higgyék el, nem kell erre buzdítani, sokakkal együtt mi is ezt tesszük majd). Előtte azonban még valamire szeretném felhívni az érintettek figyelmét: a vonatozás ma Magyarországon nem jótékonyság és nem jutalomutazás: a többiekkel együtt komoly árat (súlyos magyar forintokat) fizettünk azért, hogy ezúttal mások hanyagsága miatt veszélyben legyen az életünk!

Az pedig már csak „hab a tortán”, hogy Kelenföld és Sopron között az utasokkal beszélgetve az is kiderült: volt, akinek máshová, s volt akinek más időpontra adták ki az aznapi helyjegyét.

S amikor a kalauz az egyiküket meg akarta büntetni (a jegypénztárban szolgálatot teljesítő kolléga figyelmetlensége miatt), a Sopronba utazó hölgy nagyon határozottan megtagadta a pótdíj kifizetését…