Sopron.info.hu

Utolsó felvonás

  2007 máj 16 / #sport

MKB Euroleasing-Mizo Pécs május 15. 18.00
A soproni MKB Aréna volt a helyszíne a dupla vs dupla meccsnyerő csapatoknak az ötödik, mindent eldöntő fordulójában. A TV-ben látott pécsi összecsapás után, éreztem, hogy ez a kis csapat elég pozitív energiát hordoz magában, amivel képes megnyerni a bajnokságot. El voltam ájulva teljesítményüktől.

Szerintem a pécsi mérkőzésen játszottak a legjobban, de azt az érzést semmi nem múlhatja fel, amikor élőben is kint lehet az ember! A szervezők kisebb gondban voltak, amikor kiderült, hogy az Aréna befogadó képessége véges, és nem férhetett be több látogató. Óriási mázlim volt, hogy fél órával a meccs előtt Alain Prof mellett volt még egy árva hely, pont a palánkkal szemben. Fülledt levegőben melegítettek a lányok, a szurkolók már most izzadtak.

Himnusz után indulhatott az első felvonás. Kata, Sasha, Betti, Réka, Ivana a kezdő csapatban. Még a sípszó sem hangzott el, de Iványi már faultolt is Kata ellen. A Pécs egy pont különbséggel vezetett, amit Réka javított ki egy három pontossal. Iványi egyenlített 7-7. Egy sor kihagyott kísérlet következett, valahogy mindkét palánk passzív. Nekik is be kellett volna melegíteni?! Ejnye, no. Kata második személyi hibája után Zsu jött be helyére. Dojcinovic Matovicet faultolta, aki jó büntit dobott. Bettit Bogi váltotta, aki hamarosan meg is szerezte első személyi hibáját, amiből Iványi dobhatott két jó büntetőt. Zsu első három pontosa következett és a lepattanót is ő szerezhette meg. Branzova pontjával 19-16 az első negyed vége. (5perc 14-7) (10perc 19-16) Második negyed

Egy perc pihire sincs idő, pörögniük kellett a csapatoknak, hogy hozzák a -sajnos elvárt- színvonalat. Vajda szerezte meg a második negyed első faultját, amit Matovic jó kosárdobása közben vétett. Béres dobhatott két büntetőt. Három pont volt a különbség, míg Fegyverneky a 7. percben két pontosával 22-21-re hozta fel hátrányát. Iványi az ötödik percben dobott, amivel átmenetileg és utoljára, kiegyenlítette az állást a Mizo. Azt követő büntetőjével átvették a vezetést, amit Réka ‘lopott’ vissza. Két perccel a szünet előtt Rátgéber kért időt. 28-25. Branzova faultolt az utolsó egy percben, amiért a bíró két büntetőt ítélt, Béres dobta be mind a kettőt. Branzova szép ziccert dobott, majd 10 mp-nél Rátgéber ismét időt kért. (5perc 24-24) (10perc 32-28)

Szinte elszállt az első húsz perc, a szünet után a nagy tömeg miatt percekkel a harmadik negyed után tudtam újra a helyemre ülni. Ismét kihagyott ziccerek sorozata következett, majd Katát kellett a kispadra ültetni. A negyedik percben Ivana pont a visító időjelző hangjára dobta be a labdát. Réka, Béres ellen kapott személyit a bírótól, amit a vendég játékos be is dobott. Sasha három pontosa, mint ahogy azt kell célba is ért. Fantasztikus játékos ez a lány! A szurkolók énekeltek, mindkét lelátón, a hangulat nagyon jó volt. A szoros állás ellenére nem éreztem rosszat, na jó, csigavér sem csordogált ereimben. Bíztam a lányokban, a játékukban, Norbiban, aki -kalap le- nagyon jól bírta a gyűrődést. (5perc38-32) (10perc 47-43)

Az utolsó negyedben még egyszer meg mutathatták a lányok, hogy milyen fából is faragta őket  Székely Norbi. Egy hihetetlen hajrá következett, amiből Kata sem akart kimaradni, így vissza került a pályára, bár vigyáznia kellett négy faultja volt szegénynek. A csapatok felváltva szórták a ziccereket, Kata  kihagyott egy büntetőt, 6 percnél 53-47 volt az eredmény. Sasha 11 pontos.  Ivana dobott még egy jó büntit, Katának kimaradt egy három pontos, azután időn belül nem sikerült dobnunk. Itt már nem kellett izgulni, meg volt őrülve mindenki. Ülve néztem eddig, de most mindenki állt és ünnepelt. 63-54-nél vesztettem el a fonalat, amikor is fotóztam nektek, hogy az öröm pillanatait is láthassátok. A végeredmény magáért beszél. (5perc 60-54) (10perc 71-56)

Óriási volt az idei teljesítménye a csapatnak, le a kalappal lányok! Norbi ugrált örömében, felejthetetlen pillanatoknak lehettünk szemtanúi! Szép volt.

A Fő-téren  folytatódott az ünneplés és bár zord volt az idő, sokan kimentek, hogy részesei lehessenek ennek a nagy alkalomnak.

Zsuzsesz