Bük, március 28., 21.21 A Bük-SVSE bajnoki után a helyiek rátámadtak a randalírozó vendégdrukkerekre.
A Bük-Soproni VSE NB III-as bajnoki labdarúgó-meccs tömegverekedéssel ért véget: a randalírozó soproni szurkolókat vascsővel, fejszével kergette meg néhány büki lakos. Végh Tibor, az SVSE edzője a kispadról látta a történteket, a következőket nyilatkozta a kisalfold.hu-nak:
– A pálya túloldalán a soproni drukkereket néhányan elkezdték üldözni. Azt nem lehetett látni, hogy volt-e náluk valamilyen tárgy, vasrúd, vagy fejsze, erről csak később hallottunk. A szurkolóink az egyik kapu mögött menekültek, és futottak ki a nézőtérről – idézte fel Végh a történteket a megyei napilapnak.
– Legalább negyvenen kísérték el a csapatot a mérkőzésre, nem tartom valószínűnek, hogy öt-hat fegyvertelen ember elől elfutottak volna. Állítólag már a meccs előtt szóváltás, vita volt a hazai és a soproni drukkerek között, onnan fajultak el az események a verekedésig – emlékezett Végh..
A meccset annyiban zavarta a rendbontás, hogy 4-5 percig állt a játék. A bíró nem rendelte be az öltözőbe a játékosokat. Megvárta amíg újra nyugodt lett a hangulat és folytatódott a találkozó.
– A lefújás után találkoztunk néhány sáros ruhás soproni szurkolóval, akiknek szerencsére nem esett nagyobb bajuk. Úgy tudom, hogy a kiérkező rendőrök még időben közbeléptek, és nem sérült meg komolyabban senki – számolt be róla a soproniak edzője
nb1.hu
- Egy ember meghalt, többen megsérültek 📢❗🚨
- Virágba borultak a japán díszcseresznyefák a Fő téren.🌸 Videó: Riba Szabolcs
- Ettől a történettől elolvad a szíve 🫶🥹
- A kitakarás nélküli fotóhoz link a cikkben 📸
- Csendes főhajtással emlékeztek meg a holokauszt magyarországi áldozatairól Sopronban Az Országgyűlés 2000-ben meghozott…
- ❤️🤍💚😍 #sopron #tisza #Magyarország #szabadság #nekedbe @TISZA Párt @TiszaSzív❤️🤍💚 @magyarpeterofficial
- ##sopron #dance #fy #garden
- Nálunk a pihenés mellett a jókedv is garantált.😂 #dotilahs #lashstylist #nekedbelegyen #fypp #sopron
- @Emlékek Éjszakája Április 18-án Emlékek Éjszakája Fesztivál – Tavaszi kiadásban! 🥰💃 Helyszín: Sopron, Lővér Kemping – partyaréna 🙌 Óriási buli a 90-es és 2000-es évek legendás zenéivel, előadóival!🎉 🎤 L.L.JUNIOR #liveact 🎧 Peat Jr. 🎧 Newl #classic 🎧 Házigazda: Dj Kondor Hidd el, jobban jársz, ha átéled ezt az éjszakát, mint hogy elmesélje valaki 😉 🎟Kedvezményes elővételes jegyek online: https://oneticket.hu/events/emlekek-ejszakaja-sopron-lover-kemping-apr-18 🎟Jegyek a helyszínen is vásárolhatóak. Vásárolj #VIP jegyet🎟az eseményre elővételben és szórakozz a a színpad mellett közvetlenül kialakított VIP szektorban, ahol nemcsak nyugodtabb körülmények között bulizhatsz, de az alá
- Havas út a Károly‑kilátóhoz – Sopron télen egészen más világ #TravelHungary #Sopron #Lővérek #KárolyKilátó #Utazás
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- HOLTFÁK a kertben: Ezzel az egyszerű trükkel életre kel a földed!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
