Sopron.info.hu

Végre győzelem!

  2007 aug 14 / #sport

Végre győzelem!Fiatal csapatunk ma Győrbe látogatott, a Liga Kupa első fordulójában. A mérkőzés első félidejében a hazai csapat irányította a mérkőzést, és a 36.-ik percben meg is szerezte a vezetést. Tokody beadása után, lemaradtak a védőink a berobbanó Granátról, aki közelről a hálóba fejelt. A győriek, továbbra is irányítva a játékot, előnnyel vonultak az öltözőbe.

A második félidőben, mintha egy másik csapat futott volna ki a pályára, folyamatosan átvettük a kezdeményezést, és az ötvenedik percben Birtalan gyönyörüen emelt-csavart a jobb sarokba. A labda a kapufáról került a kapuba. Kiegyenlítettünk!

A győriek mint ha ettől a góltól kedvüket vesztették volna, és egyre inkább a mieink akarata érvényesült. Helyenként jó játékkal, szép megoldásokkal vettük át az irányítást. Freud és Hullám is nagyon agilisan játszott. A nagyobb energia befektetés a mérkőzés  83.-ik percében hozta meg gyümölcsét: a korábban sokat kritizált Birtalan passzából, a korábban sokat kritizált Dancs lőtt a hálóba.

Két ellentétes félidő, az elsőben küszködés, mintha csak egy kolonc lenne ez a mérkőzés, majd a második negyvenöt percben kombinativ játék, küzdés-kúszás-mászás-hajtás. A második félidőben látottak reményt adnak, arra, hogy ez a szemlélet végre meghozza első győzelmünket az NB1 ben is.

Hajrá Sopron!

2513 / 1141 látogató

kapcsolódó cikkek

  • Vereség, jó játékkalVereség, jó játékkal (2)
    A csapatok összetételéből, arra lehetett következtetni, hogy a soproniaknak volt […]
  • Új seprű, jól seper?Új seprű, jól seper? (0)
    Robertson, Pocuca, Deffo, Birtalan, Pintér, Hullám, Freud, Csontos, Ködöböcz, Gyömbér, […]
  • FC Sopron – Paksi FCFC Sopron – Paksi FC (0)
    Eltiltás, sérülés miatt kik hiányozhatnak a csapatból? Détári Lajos: Györök, Hullám, […]
  • Gyorsulási verseny kedvcsinálóGyorsulási verseny kedvcsináló (0)
    A repülőtér hosszú aszfaltcsíkja felett vibrál a levegő. Lassan halad a sor, sokan […]
  • Döntetlen a megyei rangadónDöntetlen a megyei rangadón (2)
    Détári Lajos értékelése honlapunknak, a mérkőzés után: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, […]
  • Sopron nyomás alattSopron nyomás alatt (1)
    Fölöslegesen keresték a volt elnököt - A profi liga korábbi vezetője, Szieben László […]

%d blogger ezt szereti: