Sopron.info.hu

ZTE-siker Sopronban

A felkészülési időszak első mérkőzésén 76–62-re kikaptunk a ZTE együttesétől. Csapatunk sok hibával támadt, és bár a hajrában javult a játék, a vendégek magabiztosan őrizték előnyüket

Sopron KC – ZTE 62-76 (17-21, 9-13, 16-20, 20-22)
Sopron, felkészülési mérkőzés, 300 néző
V.: Földesi Á., Földesi M., Kapusi

SKC: Thompson 12/3, Meszlényi 5/3, Takács 12/6, Kovács B. 7/3, Struger 10
Cs.: Csendes 3/3, Flasár 5, Hajdu 4, Kucsera, Keller 4

Jobban kezdtünk, és a nyitó etap derekán még 3 ponttal vezetettünk. Utána azonban támadásban nagyon pontatlanná vált csapatunk, amely az angol válogatottal az Európa-bajnokságra készülő Nelson mellett, a kisebb sérüléssel bajlódó bosnyák Mangjaficot is nélkülözte. Érződött a játékon, hogy eddig nem a jó dobóforma megszerzésén volt a hangsúly, szünetben 8 ponttal “ment” a 4 légióssal felálló ZTE.
Szünet után is a vendégek játszottak pontosabban, a 3. negyed derekára 10 pont fölé nőtt a különbség. Ezt követően kiegyenlített lett a játék, sikerült javítani támadásban, de a ZTE-nek mindenre volt válasza. Ismerkedtek egymással régi és új játékosaink, össze kell még szokni.

A ZTE-siker Sopronban bejegyzés először Soproni Kosárlabda Club-én jelent meg.

Forrás: sopronkc.hu

A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek

Lővér Camping: Bolhapiac és kirakodóvásár várja az érdeklődőket!

további részletek