Mozdonyfüstös családi nap a Lőverekben
2021.08.31 A vasút lesz a központi témája az idei LőVÉRkeringés családi napnak. A harmadik alkalommal megrendezett program során közlekedésbiztonsági játékokkal, kerti vasúttal, ingyenes kisvasutazással, kézműves játszóházzal, bábszínházzal, és mozdonyfüstös arckormozással is várják az érdeklődőket. A LőVÉRkeringés fő műsorszáma az 1980-ban bemutatott Indul a bakterház című vígjáték lesz.A Holdon parkol és egy magyar építette, mi az?
2021.08.31 Tudtad, hogy a Vas megyében született Pavlics Ferenc gépészmérnök, kutató fejlesztése mind az Apollo-programban megvalósult holdjármű (Lunar Roving Vehicle), mind a Jövevény (Sojourner) nevű marsjáró kisautó?Demjén Ferenc ingyenes koncertet ad szeptember elején Sopronban?
2021.08.31Átmenetileg – bár remélhetőleg véglegesen – egy időre búcsút vehettünk a koronavírus-járvány miatti közösségi élet szinte lenullázástól és a nyár folyamán már számtalan remek programmal lehetett találkozni szerte az országban és persze szűkebb és szeretett hazánkban Sopronban is. Ez az újraindítás a társadalmi élet mellett a gazdasági és szórakoztatószektornak is jót tett, hiszen ismét élettel teltek meg a terek és így egyben sokak számára biztosította a bevételi forrásokat. Így volt ezzel a szórakoztatóipar is, hiszen az előadóművészeknek nem volt könnyű az elmúlt időszak és egyre sűrűbben lehetett arról hallani, hogy bizony ők is megélhetési gondokkal küzdenek. Persze volt némi törekvés számukra amolyan központi fellépési lehetőség megteremtésével – Raktárkoncert sorozat – azonban ez egyrészt nem mindenki számára adatott meg, másrészt ez maximum egy csepp bevételi forrást jelentett, nem többet. Most azonban újra lehetőség nyílik a szerencsés kiválasztottak számára újabb fellépésekre, hiszen a közelmúltban Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő maga jelentette be a közösségi oldalán, hogy a közösségi élet újraindulásával augusztus végétől október végig tartó kilenc hetes időszakban ingyenes, országos koncertsorozat indult “Őszi hacacáré” néven.
A kormányszóvivő azt is hozzátette videójában, hogy az “Őszi Hacacáré” elnevezésű ingyenes koncertsorozat elindításának az egyik fő célja az “összetartozás közös megünneplése”, amit hosszú elzártság után, újra személyesen, együtt lehet megtenni. Továbbá ez remek alkalom arra is, hogy a zenészek és a közönség újra egymásra találhassanak. Maga a program a tervek szerint egy nagyszabású, csaknem 130 állomásos rendezvénysorozat, ahol helyszínenként többnyire két előadóval nyújt koncertélményt. A fellépők között igazi hazai nagyágyúkról lehet hallani, mint például Charlie, Király Viktor, Vastag Csaba, a Neoton, a Beatrice, Ákos, a Margaret Island és a Tankcsapda vagy éppen Demjén Ferenc.

A programsorozatnak van saját honlapja is, bár annak frissítése és egyéb információs kommunikációs háttere – mondjuk úgy – ,hogy hagy némi kívánnivalót maga után, de persze ne legyünk telhetetlenek. Bár a fenti kritikát támasztja alá az, hogy bejegyzésünk írásakor 2021.08.31-én este 21.00 órakor a programsorozat hivatalos oldalán az utolsó fellelhető koncert egy Opitz Barbi fellépés Öskün, ami elvileg 2021.08.28-án lezajlott. Mindezzel ellentétben Demjén Ferenc hivatalos közösségi oldala szerint ő Sopronba várja a rajongókat 2021.09.05.-én 20.15-től az Anger réti Sporttelep melletti rendezvényhelyszínen, a Magyar Turisztikai Ügynökség által szervezett Hacacáré programsorozat részeként.
Nos, hogy valóban megvalósul-e ez a soproni fellépés, azt nehéz megmondani, azonban nincs okunk kételkedni sem a Művész úr információközlésében, sem pedig a MTÜ-ben, így bízunk abban, hogy mindenkinek sikerül majd eldöntenie azt, hogy ugyanazon a napon, szinte ugyanabban az időpontban tartandó ingyenes Demjén koncertet vagy a Jereván lakótelepre szervezett “Együtt a Jereván” programkavalkád egyik csúcspontjának számító Csepregi Éva fellépést választja majd. Nos bármelyiket is, egy dolog biztos, mi egyszerű halandó állampolgárok csak jól járhatunk, hiszen ezen a napon ingyenesen bulizhatunk Sopronban.

Évnyitó a Fenyő téren – holnap becsöngetnek az új tanévre
2021.08.31 Folytatódik a hagyomány, miszerint a leendő elsősöket a nyolcadik osztályos tanulók vezetik be az iskola épületébe. Idén 121 elsős diák kezdi meg a tanévet a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskolában. Négy osztály indul, ebből egy osztály kétnyelvű, míg három osztály nemzetiségi nyelvoktatásban részesül.Poncichter Piknik – a Soproni borvidék népszerűsítése a Balek-héten
2021.08.31 Az egyetem újoncai, azaz a „balekok” a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban ismerkedtek meg a helyi borokkal. A Poncichter Piknik célja a Soproni borvidék népszerűsítése; Sopron és a Fertő-táj, az itt élők, a borászok vendégszeretetének kifejezése a városba újonnan érkező egyetemista diákság számára. A Soproni Borvidék Hegyközségi Tanácsa, a városvezetés és az egyetem közösen, hagyományteremtő szándékkal tartotta meg a rendezvényt a Balek-héten.Paralimpia 2020 – Ekler Luca világcsúccsal aranyérmes távolugrásban
2021.08.31 Saját világcsúcsát megjavítva aranyérmet nyert Ekler Luca kedden távolugrásban, a T38-as kategóriában, a tokiói paralimpián.Megújult a Soproni Egyetem Botanikus Kertje
2021.08.31Lezárult a Soproni Egyetem Botanikus Kertjének megújítása, amelyre az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának Interreg Szlovákia-Magyarország programjának keretén belül, a Treejoy-SKHU/1601/1.1/217 pályázat (Közös örökség, közös jövő – fák, határok nélkül) támogatásával került sor.

A zólyomi Erdészeti Kutatóközpont (Národné Lesnícke Centrum) partnerségével megvalósított fejlesztések elvárt eredményei között szerepelt a helyi gazdaság fenntartható fejlődésének támogatása, a társadalmi, gazdasági és területi kohézió fokozása a közös kulturális, természet-megőrzési és természetvédelmi tevékenységek által, valamint a látogatók számának növelésével.
A projekt keretén belül sor került a Botanikus Kert üvegházának részleges felújítására, valamint a kiszolgáló helyiségek, az öltöző is. A kert látogatói 3,5 km hosszan megújult sétautakon fedezhetik fel a kert értékeit. Jelentősen bővült a kert gyűjteménye is: az amerikai, az ázsiai, az üvegházi és a mediterrán növénygyűjtemény is számos új egyeddel gazdagodott.


A Botanikus Kertben egy 16 állomásból álló, most kialakításra került tanösvényen is végig sétálhatnak az érdeklődők. Ugyancsak a pályázat keretében különböző eszközök, munkagépek kerültek beszerzésre, és a munka részeként geoinformatikai felvételezés, leltározás, új adatbázis létrehozása, és ortofotók készítése is megtörtént. A kertben dolgozó kollégák és az egyetem hallgatói tanulmányút keretében látogatást tehettek a szlovákiai Kisiblye Arborétumban.

A Soproni Egyetem a „Természetesen Veled” jelmondatának megfelelően azt tartotta szem előtt a növénygyűjtemény megújításakor, hogy a hallgatók és a látogatók a természeti értékek élményszerű megismerésével töltsenek el minél több időt a Botanikus Kertben.



Sopronban tartották az agrárszakképző intézmények országos tanévnyitóját
2021.08.31A gazdák társadalmi megbecsültsége ma sokkal nagyobb, mint a járvány előtt – mondta Nagy István agrárminiszter augusztus 30-án hétfőn a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban, az agrárszakképző intézmények országos tanévnyitóján.
A tárcavezető szerint ezt tükrözi az is, hogy folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt, amely teljes átalakításon és megújuláson ment át: tavaly nyáron öt agrárszakképzési centrumot alakítottak ki, amelyek 58 feladatellátási helyen 55 agrárszakképző iskolát foglalnak magukban.
Az előző tanévhez képest mintegy tíz százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe – tette hozzá.
Kiemelte, hogy az Agrárminisztérium (AM) a második legnagyobb intézményfenntartóként vesz részt a hazai szakképzési rendszerben: itt tanul az agrárszakképzésben részt vevő valamennyi diák csaknem hetven százaléka, több mint 12 ezer tanuló, az oktatók és egyéb technikai dolgozók száma pedig meghaladja a 3500-at.
Nagy István beszélt arról is, hogy a diákok körében a legnépszerűbb a mezőgazdasági és az erdészeti ágazat, a második legnépszerűbb pedig az élelmiszeripari ágazat. Jelentősen nőtt az iskolákban ugyanakkor a környezetvédelmi és a vízügyi tanulmányokat folytatók száma, emellett egyre nagyobb az érdeklődés a technikus képzések iránt.

A szakiskolák tanárait, diákjait egyaránt megbecsüli a kormány – szögezte le az agrártárca vezetője, hozzátéve, hogy az oktatók béremelése, a tanulók jelentős ösztöndíjai, az átláthatóbb új struktúra mind segít a magyar gazdaság erősebbé és versenyképesebbé tételében.
Nagy István hangsúlyozta azt is, hogy a hazai agrárium versenyképességét akkor lehet javítani, ha a hazai mezőgazdaság lépést tart a világban végbemenő technológiai fejlődéssel, amelynek érdekében a tavalyi tanévtől teljes körű megújuláson esett át a szakoktatás.
Részletezte, hogy az AM fenntartásában működő középfokú agrárszakképzési centrumok erdészeti szakképzést folytató intézményeit három erdészeti szimulátor beszerzésével segítették, amelyek értéke egyenként több mint harmincmillió forint.
A szimulátorokat az erdészeti oktatási központokként jelölt szakképző intézményekben helyezték el, Mátrafüreden, Szegeden és Sopronban, emellett a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. közreműködésével további nyolc iskola eszközparkja bővült műszeres favizsgálat elvégzésére alkalmas eszközökkel – mondta.

Nagy István kitért arra is, hogy az idei tanév beiskolázási eredményei az elmúlt évekhez képest kiemelkedően jók voltak, amely a szakképzés presztízsének visszaállítására tett kormányzati törekvéseknek, valamint a szakképzés átalakításának köszönhető.
Hozzátette, hogy az iskoláik kiszámítható életpályát kínálnak a diákoknak.
Az agrárminiszter beszélt arról is, hogy a járvány miatt elmaradt tanulmányi versenyeket az idei tanévben rendezi meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: szeptemberben a Csapó Dániel emlékversenyt, míg a Guba Sándor emlékverseny, a Dél-dunántúli középiskolások szántóversenye, valamint a Dr. Szabó Gusztáv emlékverseny októberben lesz.
A tanévnyitón a hazai öt agrárszakképzési centrum főigazgatója és a Soproni Egyetem rektora aláírták az Erdészeti Ágazati Tudásközpont alapító okiratát.
Zambó Péter, az AM erdőkért felelős államtitkára a tudásközpontról azt mondta, hogy annak a feladata az lesz, hogy hidat képezzen a hazai erdészeti közép- és felsőoktatási intézmények, valamint az állami és magán erdőgazdaságok között a gyakorlati és elméleti igények és ismeretek tekintetében.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy az erdészeti szimulátor olyan speciális erdészeti gépek kezelését tanítja meg a diákoknak, amelyekkel a gyakorlati életben találkozhatnak, a favizsgáló pedig a fa szerkezetét vizsgálja anélkül, hogy azt roncsolná. Az eszközökkel 21. századi ismereteket sajátíthatnak el a diákok – mondta.
Farkas Ciprián, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy Sopron gazdag kulturális és történelmi hagyományokkal bír. Kiemelte, hogy idén ünnepli a város az 1921. évi népszavazás centenáriumi évfordulóját, amikor Sopron és további nyolc környező település a Magyarországhoz való tartozás mellett döntött, amellyel Sopron kiérdemelte a Leghűségesebb város (Civitas fidelissima) kitüntetést.

Nyitókép: Nagy István Facebook-oldala
Megújult a Soproni Egyetem botanikus kertje
2021.08.31 Lezárult a Soproni Egyetem botanikus kertjének megújítása, amelyre az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának Interreg Szlovákia-Magyarország programjának keretén belül, a Treejoy-SKHU/1601/1.1/217 pályázat (Közös örökség, közös jövő – fák, határok nélkül) támogatásával került sor.Zárul a legendák évada a fertőrákosi barlangszínházban
2021.08.31 Bogányi Gergely koncertjével, a magyar csodazongora bemutatkozásával, Simándy József 105 éves születésnapja előtt tisztelgő kiállítással, az Ötórai hangolók Haydn muzsikáját megidéző hangversenyével, valamint a Presser Gáborral, Karácsony Jánossal kiegészült Csík zenekar LGT előtt tisztelgő hatalmas bulijával zárul a fertőrákosi barlangszínházban a legendák évada szeptember 4-én és 5-én.Újabb kényszerű váltás – bajnok és kupagyőztes erőcsatárt igazolt az SKC
2021.08.31 Rengeteg nehézség, buktató után kezd körvonalazódni az SKC játékoskerete a közelgő új évadra.Újabb kényszerű váltás – bajnok és kupagyőztes erőcsatárt igazoltunk
2021.08.31
Ami a palánk alatti “belső szekció” kialakítását illeti, nos, ez sem ment zökkenőmentesen, ugyanis az egyes után a négyes poszton is váltani kényszerültünk. Játékosunk, az előző évadban Oroszlányban kosarazó Adrio Bailey a Magyarországra történő utazása előtti utolsó edzésén, egy játék során súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett. Ezek után természetesen sajnos szó sem lehetett arról, hogy útra keljen, klubunk pedig az ő szerződését is kénytelen volt még Sopronba érkezése előtt felbontani. A játékos és az őt képviselő ügynökség megértő volt, klubunk közös megegyezéssel felbontotta Bailey szerződését.
“Helyettesét”, ahogy irányító poszton, itt is aránylag hamar megtaláltuk, s vele sem vettünk zsákbamacskát, ugyanis egy Magyarországon már korábban nemhogy bizonyító, hanem roppant sikeres játékost sikerült leigazolni. Négyes posztra ugyanis az a szintén amerikai Quincy Ford érkezik, aki a 2017-18-as évadban bajnokságot és Magyar Kupát is nyert a Szolnokkal, a bajnokságban közel meccsenként átlagban 28 percet játszva 11,9 pontos és 7,1 lepattanós átlaggal segítette trófeákhoz az Olaj gárdáját. Szolnokról a belga Proximus Spirou (25,6 perc, 11 pont, 6 lepattanó) együtteséhez szerződött, majd a német HAKRO Merlins Crailsheim csapata következett (25,3 perc, 10,5 pont, 5,9 lepattanó). A 203 centi magas, 96 kilós kosaras az előző évadban előbb a francia élvonalbeli Gravelines (21,6 perc, 6 pont, 3,6 lepattanó), majd pedig abszolút kiegészítő szerepben a görög Promitheasz Patrasz (12,7 perc, 2,9 pont, 2,8 lepattanó) gárdáját erősítette.
Ahhoz, hogy keretünk teljes legyen, egy légiós center hiányzik. Vezetőségünk előrehaladott tárgyalásokat folytat egy középjátékossal, és remélhetőleg a hét közepére teljes lehet a keret.