Nébih: több tejfölt visszahívnak a forgalomból mikrobiológiai szennyezettség miatt
Az Alföldi Tej Kft. által gyártott tejfölöket hívnak vissza és vonnak ki a forgalomból, részben mikrobiológiai szennyezettség miatt, részben pedig mert a termékek érzékszervi elváltozást …
A soproni sportiskolából nyolcan járnak a Testnevelési Egyetemre
A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia nyolc munkatársa, illetve volt vagy jelenlegi játékosa döntött úgy, hogy elmélyíti a kosárlabdáról szerzett ismereteit a Testnevelési Egyetemen. Ezzel pedig elsősorban a növendékek járnak jól. – Úgy…
A sportiskolás Flasár Botond is hozzájárult az U16-os válogatott tornagyőzelméhez
A magyar U16-os válogatott nyerte a Szófiában megrendezett korosztályos FIBA challengers tornát. A csapatban fontos szerep jutott a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia tehetséges növendékének, Flasár Botondnak is. Flasár Botondnak nem sok pihenésre…
Pénteken lesz az Őrtüzek nyugaton című film díszbemutatója
2021. szeptember 3-án 18 órától a Pannonia Hotelben lesz a díszbemutatója Harcsa Béla dokumentumfilmjének, amely az 1921-es nyugat-magyarországi felkelés hőseinek, a Rongyos Gárda tagjainak a történetét dolgozza fel.
Ahol a jövő jelen van! – 10. adás (2021.08.30.)
Első évadunk nyitó adásában a debreceni U19-es világbajnoki bronzéremre, illetve az U16-os FIBA Chaellenger tornára tekintünk vissza, ahol szintén felkapaszkodott válogatottunk a dobogóra. Vendégeink Laczka Miklós, Sitku Zsuzsanna, és Kókai Patrícia.
…