Sopron.info.hu

Advent 2009

  2009 nov 30 / #programajánló

E hétvégén kezdetét veszi az Advent 2009. idei rendezvénysorozata, ezúttal új helyszínen a várkerületi Bástya téren!

A Pro Kultúra Nonprofit Kft. által szervezett program pénteken 18 órakor kezdődik Firtl Mátyás országgyűlési képviselő ünnepi köszöntőjével, valamint Dr. Fodor Tamás polgármester díjátadójával.

Ezt követően Tolcsvay Béla: Áldott ez a hely című karácsonyi műsorát nézhetik meg az érdeklődők. Másnap, szombaton délután 4 órától gyermekműsorok, a Téka zenekar, valamint a Mashi’s Ecuador együttes fellépése színesíti az adventi programot.

A hétvégét vasárnap a Makám együttes koncertje zárja, a gyerekek pedig felülhetnek a Mikulás vonatra, hogy egy kört menjenek a Várkerületen magával a télapóval!

Természetesen idén sem maradhat el a népszerű, hagyományos adventi naptárnyitás és harangjáték, ami a szokásoknak megfelelően minden nap 19 órakor lesz a helyszínen.