A magyarországi bencés kongregáció főapátja egy évvel ezelőtt nyilatkozta azt, hogy “amikor befogadom az utcán lévő embert Pannonhalmára, nem az iszlámot akarom magamhoz ölelni, hanem a segítségre szoruló embertársamat”. Várszegi Asztrik aztán arról is szólt, hogy “nem bűn megvédeni magunkat, de nem szabad az emberekben indulatokat gerjeszteni”. Az interjú óta természetesen sokat változott a világ, de az indulatok csak nem csillapodtak. Az egész országot ellepték azok a plakátok, amelyekről egy démonizált ember tekint le ránk, aki a politikai célzatú hirdetés szerint rosszra akarja fordítani sorsunkat, akadályozzuk hát meg ezt közös akarattal, vagyis a nemzeti konzultáció eszközével. Önvédelem ez, vagy a legsötétebb indulatok felgerjesztése ?Ez itt most a kérdés és a választ természetesen mindenkinek önmagában kell eldöntenie. Mégis számos gondolat és emlék jut eszembe, amikor ennek a milliárdosnak a terveiről kívánnak megkérdezni. Annak az embernek a létező, vagy nem létező terveiről, akinek nagyon visszataszító, rossz arcát láttatják egyre sűrűbben az interneten, az újságokban és az elektronikus médiumokban. A célzott és manipulált politikai propaganda pedig jól bevált eszköz a hatalom birtokosainak kezében. Egy ilyen ábrázolás mozgósító erejű, valóságos fegyver, de senki ne mondja, hogy nem gerjeszt indulatokat. Annak az iskolának, voltam diákja 1970-től négy évig, amely országunk több mint ezeréves apátságának falai közt kapott helyett. Ez főapátság, a Sacer Mons Pannoniae hősies önvédelemből és befogadásból is örök példát adott. Oros apátnak hívták azt a várvédőt, aki maga is fegyvert fogva, szerzetesi jámborsága ellenére, ha kellett megvédte az övéit és hazáját a tatárok dúlása elöl. A várat és az apátságot nem tudták meghódítani a vad mongolok. Vagy hétszáz évvel később pedig több száz zsidó embert, leventéket, katona szökevényeket fogadott be a legkegyetlenebb náci és nyilas üldözések időszakában Kelemen Krizosztom főapát. Később ezért ez a történelmi tettéért, magát a főapátot is zaklatta a Gestapo 1944 októberében.
Nem tudom, hányan döntenek majd úgy az indulat és félelemkeltés eredményeként, hogy konzultálnak a kormány akaratának és céljainak megfelelően, de azt tudom, hogy a bencés szellemiség mindig is a legeurópaibb megoldásokat szülte. Békét és közmegegyezést hirdetett, a túlélés és a fennmaradás stratégiáját. Erről a békéről írta Szunyogh Xavér bencés atya, hogy “Olyan ez a benedeki szellem, mint az őskeresztény bazilikák stílusa; az Istenben való nyugalom, a nagystílűség, harmónia, PAX uralkodik benne; és a jó felé való törekvés és a rossz elleni harc soha nem lesz nyugtalan, lázas, az emberi erőket megfeszítő törtetéssé.”
- Nagyon komoly meccs áll előttünk – értékelések az elődöntő második mérkőzése után
- Híradó – 2026.04.22. – Szerda – Sopron TV
- A hét témája – Királyi Sopron Helytörténeti Vetélkedő – vendégek: Kádár Tibor, Berki László
- Érdekességek a soproni Várhelyről❗️#várhely #sopron #sopronmedia #kilátó
- Mozaik – Kis Könyves Éj – vendég: Molnár Tímea
- Nem maradt el a dráma ezúttal sem 😱😮💨
- Valóságos roham indult az ingatlanokért 😱🏠
- 🔥 Micsoda meccs volt! 1-1! Szombaton Miskolcon eldől, hogy bejut-e a döntőbe a Sopron Basket🏀 Forrás: Sopron Basket
- Győr és Szombathely indulási ponttal, egészen Sopronig szállítják a fesztiválozókat 🎉🚌
- Hajszálon múlott a tragédia 😱🚁
- A legjobbak is hibáznak☝🏻 Nagy kaland…🤷🏼♂️ #nostressdriveautosiskola #Sopron #tanulóvezető #fyou @asap.ricsyy
- @magyarpeterofficial – the MAN #tisza #magyarpeter #aradatisza #sopron #core
- Csak beülsz egy előadásra… és Olaszországban találod magad 🇮🇹✨ Anconai szerelmesek a Soproni Petőfi Színházban! Jegyvásárláshoz link a bioban! #színház #sopron #magyartiktok #theatretok #nekedbeszeretnémlátni
- tanulok vlogolni #cinematic #fy #sopron #lame #vlog
- Házigazdánk, @kristofkovacs___ felfedezte a SopronFest fő zenei helyszínét a Lőverekben! Itt láthatod majd a The Prodigy-t, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Kruder & Dorfmeistert, a Halott Pénzt, Beton.Hofit, Pogány Indulót, a Carson Comát, és még sok sok kedvencedet! Itt tali július 2-3-4-én! Program és jegyek itt 👉 https://sopronfest.hu/ #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MACSKAHERE szaporítás: Így lesznek gyönyörű növényeid INGYEN!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
