Sopron.info.hu

Az új kormányablak-busszal kistelepüléseken is lehetőség nyílik az ügyintézésre!

  2020 okt 05 / #Cikkmix

Tíz új kormányablak-buszt adtott át a kormányhivataloknak szeptember közepén Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A buszok által nyújtott szolgáltatás is azt a célt szolgálja, hogy a vidéki életszínvonal minél inkább közelítse meg a városit, a közszolgáltatások terén is. Éppen ezért nem az ügyekért kell autóba ülve, buszra szállva a közeli nagyobb városba utazni, hanem az ügyintéző jön “házhoz”. Fotó: GYMSMKH Kormánymegbízotti Kabinet) A négy keréken guruló közigazgatási egység, azaz a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálat október 5-étől indul útnak szerte Győr-Moson-Sopron megyében, e hónapban többek közt Zsira, Szakony, Sopronhorpács, Röjtökmuzsaj, Fertőszentmiklós, Pinnye település is szerepel a megállók között. A busz aktuális menetrendje a hivatkozott weboldalon keresztül érhető el. Széles Sándor kormánymegbízott a jármű bemutatása kapcsán kiemelte, hogy a közigazgatásnak eme mobil formája lehetővé teszi a kisebb településen élők számára, hogy akár helyben is intézhessék ügyeiket, növelve ezzel komfortérzetüket. A kormányablakbuszban elsősorban személyi igazolvány és útlevél igénylésére, lakcímváltozás bejelentésére, jogosítvánnyal, parkolási igazolvánnyal és diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyek ügyintézésre valamint Ügyfélkapu-regisztrációra van lehetőség. Emellett az ügyfelek számos, bármely kormányablakban elérhető ügytípust is intézhetnek majd. Benyújthatják a hatósági eljárások megindítására szolgáló kérelmeiket és tájékoztatást kaphatnak az ügyintézés menetéről is, úgy mint a szükséges dokumentumokról, az esetleges eljárási díjakról és költségekről vagy az ügyintézési határidőről – vázolja […]


Orbán: soha nem látott mértékű béremelést kapnak az orvosok, a hálapénzt kivezetik

  2020 okt 03 / #Cikkmix

Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban, miután szombat reggel – több hónapos előkészítő munka után – találkozott a kormány és a kamara delegációja. A kormányfő fogadja Kincses Gyulát, a Magyar Orvosi Kamara elnökét, valamint Álmos Péter Zoltánt, és Lénárd Ritát, a Magyar Orvosi Kamara alelnökeit a Karmelita kolostor teraszán. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher A megbeszélés tárgya a koronavírusjárvány-helyzet volt. “Mindannyian látjuk, hogy a járvány felszálló ágban van, és amíg nincs vakcina, ott is marad” – fejtette ki a kormányfő, hozzátéve: az előző napi brüsszeli tárgyalások után azt mondhatja, hogy reálisan nem lehet számítani vakcinára a következő év közepénél hamarabb. Ezért az elkövetkező hét-nyolc hónapban a kórházak óriási terhelés alá kerülnek majd. Az orvosoktól és az ápolónőktől is emberfeletti munkára lesz szükség ahhoz, hogy “minden megfertőződött embert meg tudjunk gyógyítani, és a megfelelő ellátást biztosítsuk a számukra” – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor. Közölte: az orvosi kamara világossá tette, és a kormány egyet is értett vele, hogy ezt az emberfeletti munkát a mostani bérszínvonal mellett aligha […]


Kormányinfó: egy hónappal meghosszabbodott a határzár

  2020 okt 01 / #Cikkmix

További egy hónappal meghosszabbította a határzárat a kormány október 1-jétől – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón a MTI közleménye alapján.
Gulyás Gergely hangsúlyozta, az eddig meghozott szab…


Kovács Zoltán: Letiltotta a kormány hivatalos fiókját a Twitter

  2020 szept 30 / #Cikkmix

Mindenféle előzetes magyarázat nélkül letiltotta Magyarország kormányának hivatalos fiókját, az About Hungaryt a Twitter – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a Facebookon.

Kovács Zoltán, a nemzetkö…


Koronavírus: Magyarország vörös listás lett

  2020 szept 30 / #Cikkmix

Magyarországot illetve még további három országot Hollandiát, Dániát és Izlandot tette a koronavírus-járvány térképén vörös listára az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC). Vette észre a 24.hu a CNN nyomán.

 
Ezen a veszély…