Sopron.info.hu

Országos razziát tartott a büntetés-végrehajtás

  2018 szept 21 / #Cikkmix

Az ország eddigi legnagyobb biztonsági vizsgálatát hajtotta végre a büntetés-végrehajtás, a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal támogatásával 2018. szeptember 20-án.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által irányított és ö…


Megnyitott az Auchan Győrben, felkészül Sopron!

  2018 szept 21 / #Cikkmix

2018. szeptember 20-án a Győr Plázában Auchan szupermarket nyílt, amely közel 1800 négyzetméteren várja a vásárlókat. Idén ez már a harmadik új üzletnyitása az áruházláncnak, amelyet év végéig még egy követ majd az észak-nyugati régióban. A győri szupermarket az Auchan közelmúltban megnyitott zalaegerszegi és szekszárdi, azonos formátumú üzletéhez hasonlóan a napi, gyors bevásárlásra kínál kényelmes megoldást. Online rendeléssel és házhozszállítással ugyanakkor itt is elérhető lesz a cég teljes nem-élelmiszer, főként háztartási gép választéka. A piaci hangulatot idéző, jól átlátható üzlettérben a széles frissáru választék mellett snack pult várja a vásárlókat, ahol egyebek mellett kávét, fagylaltot, szendvicseket, süteményt és meleg ételeket lehet majd kapni. „Az Auchan stratégiájának központi eleme, hogy szolgáltatásai és termékválasztéka a vásárlók lehető legszélesebb köre számára elérhető legyen. A győri szupermarketünk kiválóan megfelel ennek a célnak: az új üzletformátum könnyen megközelíthető, és a nagybevásárlás mellett a napi igényeket is tökéletesen kiszolgálja” – mondta el Zámolyiné Árki Beatrix, a győri áruház vezetője. „Szeretettel üdvözöljük Győr városában az Auchant! Polgármesterként örülök annak, hogy ilyen jelentős szereplővel bővül a város áruház-kínálata. Az önkormányzat számos eszközzel segíti az egészséges életmódot, a mozgáslehetőség biztosítását, de ehhez a kereskedelmi szektor is hozzá tud járulni a minőségi, egészséges termékek kínálatával. A mai nappal Győrben az […]


Bécsi koalának bécsi reggeli

  2018 szept 21 / #Cikkmix

Frissen szedett, helyben termesztett eukaliptusszal gazdagodott Wirri Wirri, a Schönbrunni Állatkert koalájának étrendje. Az állatkert ugyanis saját eukaliptusz-ültetvényt hozott létre, hogy ne függjenek annyira az angliai szállítmányoktól.   Csemegézik a Schönbrunni Állatkert koalája © Tiergarten Schönbrunn / Daniel Zupanc   Saját eukaliptusz-ültetvényt hozott létre egy simmeringi üvegházban a Schönbrunni Állatkert, hogy innen is el tudja látni élelemmel a koaláit. Eddig ugyanis hetente kétszer, Angliából érkezett a speciális takarmány. A 600 négyzetméteres bécsi ültetvényen tízféle eukaliptusz nő, a növényeket magról nevelték, vagy fiatal növényként szerezték be. Utóbbiak a meleg nyárnak köszönhetően olyan gyorsan megerősödtek, hogy az állatkert koalája, Wirri Wirri már csemegézhet is belőlük. Ahhoz azonban, hogy nagyobb mennyiséget is szüretelni tudjanak a növényből, még némi időre van szükség. Addig is, aki akarja, 15 euróért meghívhatja reggelire Wirri Wirrit. Adományozni a www.herzenspatenschaft.at oldalon lehet, cserébe egy csinos oklevél jár, illetve az adományozó neve felkerül az állatkert honlapjára. A Schönbrunni Állatkertben jelenleg a hat éves hím koala, Wirri Wirri él, mivel párja, a 18 évével rendkívül idősnek számító Mirra Li idén májusban örökre elaludt. Nem sokáig lesz azonban egyedül Wirri Wirri – a nemzetközi tenyésztési program keretében ugyanis hamarosan fiatal párt kap.   A Schönbrunni Állatkert eukaliptusz-ültetvénye © Tiergarten Schönbrunn / Daniel […]


Félezer soproni bringás reggelizett a Deák téren!

  2018 szept 20 / #Cikkmix

Töretlen népszerűségnek örvendenek a Bringázz Sopron Egyesület rendezvényei, amely során ismét megrendezésre került a Bringás Reggeli névre hallgató napindító esemény. A szokásos helyszínen – a Deák téren a Kocka Bisztró előtti területen – …


Nagyszabású határellenőrzést tartottak az osztrák hatóságok hétfőn

  2018 szept 17 / #Cikkmix

Hétfőn kora hajnaltól lehetett számítani intenzív ellenőrzésre a burgenlandi határátkelőhelyeken, a bérdömping elleni küzdelemben a gyanús kamionokat, kisteherautókat és autókat ellenőrizték. Az intézkedést a pénzügyi rendőrség  végezte öt határátkelőhelyen Közép- és Dél-Burgenlandban, a sajtó munkatársait a Deutschkreutz (Sopronkeresztúr) – Kópháza közúti határátlépési ponthoz invitálták. Fotó: ORF Burgenland A hatóságok nyomon követik a béreket és a szociális dömpinget. Az ellenőrzésen próbálták kiszűrni, teljesülnek-e a szomszédos országokból származó, tehát a magyar munkavállalók munkavállalók kiküldési feltételei. Hová megy? Hol dolgozik? Ki a munkáltatója? – szól a fináncok kérdéssora. A munkavállalóknak fel kell tudni mutatniuk az A1-es társadalombiztosítási nyomtatványt, a bérszámfejtési dokumentumokat és a kiküldetési, illetve az ideiglenes foglalkoztatás bejelentését. Ezzel segítik az ellenőrzés mentét – tájékoztatott Wilfried Lehner, az osztrák pénzügyi rendőrség vezetője a határátkelőhelyen. A kereskedelmi kamara elnöke, Peter Nemeth a kiemelt fontosságú intézkedésen hangot adott annak, hogy a határon átnyúló szolgáltatások egyenlőtlen versenyre és visszaélésekre adnak okot. Mint fogalmazott, így az állam több millió adófizető pénzt veszít, és mindenekelőtt a vállalkozások, de a munkahelyeket és a gyakornoki lehetőségeket is fenyegeti a dömping helyzet. Fotó: meinbezirk.at Hamisított A1 jelű nyomtatvány és hamis bérdokumentumok nem egyszer kerülnek elő az ellenőrzésekkor, reggel öt és nyolc között 60 céget, 148 külföldi alkalmazottat és négy belföldi alkalmazottat vizsgáltak […]