Csapatunkból hét közben többen is kihagytak edzéseket, de a hét második felére úgy tűnik, mindenki – ha nem is teljesen, de – rendbe jött, a csütörtöki videózás után, már a teljes keretnek tartotta meg az edzést Meszlényi Róbert
Edzőnk egy személyes jellegű mondandóval kezdte a dombóvári mérkőzés honlapunkon történő felvezetését:
„Nagyon sajnálom, hogy Jampi bácsi, azaz Bálind József, a dombóvári csapat korábbi vezetőedzője a közelmúltban elhunyt. Még fiatal edzőként elhívott Dombóvárra, akkor ő éppen szakosztályvezető volt, és az ott töltött év alatt jó kapcsolatban dolgoztunk együtt, s a barátságunk -noha ellenfélként többször is összecsaptak csapataink- megmaradt.”
Szombati ellenfelünknél játékoscsere volt a héten, távozott a mind a pontszerzés, mind a lepattanózás tekintetében a bajnoki rangsorban második helyen álló Jonathan Jones, aki 24,57 pontot, és 11,14 lepattanót szerzett átlagban meccsenként. Helyére a 26 éves, 206 centi magas ugyancsak amerikai Dustin Villepigue érkezett, s elképzelhető még, hogy Spencer megy, a Körmenden sikertelenül próbálkozó Graham pedig érkezik a DKC-hoz. És hogy ennek milyen hatása lehet a meccs kimenetelére?
Nos edzőnk erről így vélekedik:
„Az biztos, hogy Jones egy meghatározó centere volt a magyar bajnokságnak, roppant harcosan, erőszakosan ment a lepattanókért, s magasságát, hosszú karjait kihasználva ebből szerezte pontjai nagy részét. Az új centert nem ismerjük, de az biztos, hogy nagyon akar majd bizonyítani, miként Graham is. A Dombóvár amúgy elsősorban légiósai átlagon felüli egyéni képességeire építette játékát, hiszen LeGrange és Walker is kiváló adottságú kosaras.
Mellettük nem szabad megfeledkezni a szerintem igen jó magyar állományról sem, hiszen ha Szőke, Deák, Panta vagy Csirke elkapják a fonalat, képesek sorozatban dobni a triplákat. A védekezésre tehét nagyon oda kell figyelni, nem szabad engedni, hogy lendületbe jöjjön ellenfelünk. Ami bennünket illet, szerintem abban bízhatunk, hogy csapatként talán jobban működünk majd, mint a Dombóvár, remélem, játékosaink sérülései miatt történt edzéskihagyásai nem vetik vissza őket a formájukban.
Azt gondolom, fegyelmezett védekezéssel, extra egyéni teljesítményekkel, korrekt bíráskodás mellett lehet esélyünk az újabb bravúrra, hogy Kaposvár után ismét idegenbeli meccset nyerjünk.”
sakc.hu
- Híradó – 2026.04.13. – Hétfő – Sopron TV
- Hajrá Sopron – sportmagazin – 2026.04.13. – Hétfő – SopronTV
- Mozaik–Műtéti eszközökkel is támogatják a kórházat a felajánlott adóból – vendég: dr. Losonci Ferenc
- A családtámogatások megőrzése a legfőbb tétje a vasárnapi választásoknak-mondták nekünk a soproniak!
- Híradó – 2026.04.10. – Péntek – Sopron TV
- Világszínvonalú elismerést kapott a Soproni Egyetem Cardiffban, Walesben A Soproni Egyetem világszínvonalú fenntarthatós…
- Közel 500-an vettek részt a GYIK Rendezvényház tavaszi szüneti programjain. Volt játék, nevetés, varázslat, alkotás és k…
- Szalamandra-tó (Tacsi-árok) – időszakos útlezárás feloldása A Sopron és Vidéke Horgász Egyesület kiemelt együttműködő p…
- Mutatjuk, meddig érdemes várni a kocsimosással 🫧🧼🚘
- Minden értékét elvitték 😱😫
- Mintha egy másik világba lépnél… 📚✨ A csend, a történelem és a könyvek illata egy helyen 🤍 #sopron #kolostor #fypp #aesthetic #hiddenplaces
- #sopron #foryou #tiszta #magyarpeter #nekedbe
- Krán: ⚽⚽⚽ Juhász: ⚽ Nézd újra mindet! 🎥 @kranati13 #vond #hali #haladás #szombathely #savaria #sopron #foci #futball #labdarúgás #football #soccer #szurkolás #szurkolók #fans #gól #goal #ünneplés #celebration #magyarország #hungary #nb3 #nbiii #bajnokság #tábor
- Én már szavaztam! ❤️🤍💚 #sopron #választás #szavazás #sors #remény
- Köszi Főni! Vérszerződés – Sopron – 1992 🥁🎤🎸🎶😎😜 #vsz #vérszerződés #vsz1992 #sopron #orbánviktor
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- SÁFRÁNYFŰ szaporítása: Így lesz dús és TŰZPIROS a kerted!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
