Sopron.info.hu

Emelt fővel búcsúzhatunk a szezontól: a “frászt” hoztuk a kupagyőztesre ZTE-SKC: 83-82

  2010 ápr 28 / #sport

Donta révén parádésan, két triplával nyitottuk a meccset, az első perc elteltével 6-0-ra vezettünk. A döbbenetes soproni show folytatódott, Knight és Bandi pontjaival 12-0-ra elléptünk, alaposan meglepve a kupagyőztest, amely egy talán kevésbé “harapós” SKC-ra számított. Az első hazai kosarat ezt követően dobta Trepák.

Wilson triplája sem adott lendületet a ZTE-nek, Szöszi pillanatai következtek, egy blokk védekezésben, egy tripla támadásban – erőcsatrárunk ezzel is igazolta: nem véletlenül került be a válogatottba. Sajnos Matt a negyed közepén megkapta második hibáját, az egerszegiek pedig kezdték “belőni” magukat, s csökkentették hátrányukat.

Sajnos a negyed hajrájában a pontok helyett inkább a személyi hibákat gyűjtögették a fiúk, David is megkapta a másodikat. A ZTE egy 7-0-s rohammal kiegyenlített. Ennek ellenére mi zártuk előnnyel a szakaszt s több ponttal is vezethettünk volna, ám a negyed végén Rafi és Halmai Tomi is csupán egy-egy büntetőt értékesített (21-23).

Gáspár triplájával indult a második negyed, először vezetett a ZTE. Tóth kosarával növelte is előnyét, majd a 13. percbn Brooks megszerezte első találatát. Sűrűn potyogtak ekkor a kosarak, a ZTE tartotta a második negyed elején szerzett szűk előnyét. Jót tett azonban csapatunknak, hogy David és Matt kis pihenő után visszatért, az ő eredményes játékukkal visszaszereztük a vezetést.

A negyed közepe táján váltott vezetéssel haladtak a felek, kevés volt ekkor a kosár, de hatalmas küzdelem folyt a pályán. Hinnant kosár plusz büntetős akciójával, majd Trepák büntetőivel 4 ponttal ellépett a ZTE, csapatunkat ekkor Bandi gólpassza után Matt próbálta versenyben tartani látványos zsákolással, sőt ausztrál centerünk ki is egyenlített.

Ez erőt adott a fiúknak, David büntetői után Knight újra betalált, egy 8-0-s rohammal a 4 pontos hátrányt ugyanekkora előnnyé változtattuk. A félidő vége azonban Kámán rutinjának, és Watson pazar villanásának köszönhetően a hazai csapaté volt, amely 4 pontos előnnyel fordulhatott. Ennek ellenére együttesünk minden dicséretet megérdelem, nem, adja olcsón a bőrét (46-42).

A második félidő Matt kosár plusz büntetős megmozdulásával indult, majd sajnos Szöszi megkapta a 3. hibáját. A ZTE a Wilson-Watson kettős jóvoltából tartotta szűk előnyé, sőt ez utóbbi újabb triplájával 8 ponttal meglépett. Fokozta nehézségeinket, hogy a 24. percben már Molnár is 3 hibával álllt.

Matt azonban tett róla, hogy fokozódjanak az izgalmak Zalaegerszegen, előbb – fordított szereposztás – Dontának adott egy ügyes gólpasszt, majd maga is betalált.Sajnos azonban amikor közel kerülhettünk volna az egerszegiekhez, előlépett Hinnant, s tett róla, hogy az a 6-8 pontos előnye megmaradjon csapatának.

A hosszabb soproni kosárcsendet Donta törte meg, de Trepák azonnal felelt. Ekkor Brooks megrázta magát, s gyakorlatilag egymaga hozta “látótávolságon” belülre az SKC-t.

A negyed vége azonban a miénk volt,a remekül kezdő Szöszi villant, s remek védekezéssel, s csapatmunkával a szakasz végére 2 pontra jöttünk föl.

A negyedik negyedet úgy kezdtük, hogy egyszerre volt fent Rafi és Matt. Sajnos ez utóbbi kihagyott 2 büntetőt, nem siekrült egalizálni, majd az ellenfélnél személyi hibát reklamáló Brooks ellen technikait ítéltek a játékvezetők. Az ezt követő támadásból pedig Hinnant triplát dobott. Ezután Matt kapta meg 4. személyijét, Trepák pedig büntetett. Fáradni látszottunk, Timberlake zsákolásával 10 pontra nőtt a különbség.

David gyakorlatilag egymaga hozta fel a csapatot, majd a hajrára visszatért Matt is – pontokkal. Donta triplája után pedig ismét nyílt lett a parti. Légiósaink vállukra vették tehát a csapatot, de Szöszi kipontozódott,de Matt egyetlen pontra hozta fel az SKC-t. A ZTE idegességét jól jelezte Kámán technikaija, Brooks egy büntetőt bedobott, s egyenlített. A következő akcióból Knight értékesítette mindkettőt, s másfél perccel a vége előtt vezettünk.

Hinnant büntetőkkel egyenlített, de Donta ugyancsak a vonalról visszaszerezte a vezetést, de Hinnant bravúros hárompontost dobott, hihetetlen izgalmak közepette zajlottak az utolsó másodpercek. A győzelemért támadhattunk, de David betörése után, bár többen is lökték, a játékvezetők sípja néma marad, így óriási csatában veszítettünk. De a ZTE ennyire közel még a szezon során sosem állt ahhoz, hogy kikapjon saját pályáján…

Összességében csapatunk bizonyította tartását, ezúttal is hősiesen, remekül helytállt, s egy-két hazai játékos extra, bravúros megmozdulásai kellettek ahhoz, hogy a ZTE megőrizze veretlenségét saját pályáján.

Meszlényi Róbert: – A szezon egyik legjobb meccsét játszottuk. A ZTE többször is elhúzott, mindig visszajöttünk, sőt fordítani is tudtunk, óriásit küzdött, egységről, erőről tartásról tett tanúbizonyságot a csapat. Azt nagyon sajnálom, hogy utolsó támadásunknál egyértelmű személyi hibánál a játékvezetők nem adták meg a lehetőséget arra, hogy a játékosok döntsék el a mérkőzést.

ZTE-SKC 83-82 (21-23, 25-19, 19-21, 18-19)

Zalaegerszeg, negyeddöntő, 3. mérkőzés, 2000 néző. V: Bodnár, Kapitány, Márton.

ZTE: HINNANT 19/6, WATSON 17/9, Kámán 10, Wilson 9/6, TREPÁK 14. Cs: Tóth Á. 5, Gáspár 5/3, Timberlake, 4 Baki.

SKC: RICHARDSON 19/9, BROOKS 17/3, MOLNÁR 7/3 SZABÓ 9/3, KNIGHT 28. Cs: Keresztes 1, Halmai 1, Gombás, Pojbics,

sakc.hu