Sopron.info.hu

Falusi Mariann exkluzív interjúja a Sopron.info.hu-nak

  2008 nov 20 / #csak úgy

Falusi Mariann részt vett az RTL Klub „Celeb vagyok, ments ki innen” produkciójában. Több hetet kellett a celebeknek eltölteniük az Argentin dzsungelben, nem éppen komfort körülmények között, mely mint lelkileg, mint testileg egyaránt megviselte őket.

Mariannal, Demuth János beszélgetett a Dzsungel megpróbáltatásairól.

Falusi Mariann szakmájában megbecsült és elismert, szaktekintélynek számító énekesnő, alapító tagja a most 20 éves Padödő zenekarnak, és a Csillag születik produkcióban együtt zsűrizett Náray Tamással, Fábry Sándorral és Keleti Andreával, de még nem szerepelt valóságshowban. Most itt is kipróbálhatta magát, sőt, olyan jól viselte a megpróbáltatásokat, hogy a közönség szavazatai alapján megnyerte a versenyt, és Ő lett a „Dzsungel Királynője! „

Mire gondoltál, amikor megkeresett téged a produkció, és elfogadtad a felkérést? Számítottál ilyen megpróbáltatásokra?

Az első telefonos megkeresés első kérdésének a felénél már igent mondtam, pedig csak a valóságshow a dzsungelben infót kaptam, de amennyire a valóságshow kicsit megijesztett, annyira vonzott a dzsungel, szóval nem volt kérdés, hogy elvállalom e. Imádom a természetet, ha csak lehet, utazásaim során a legoriginálisabb helyi tartózkodásra törekszem, szóval semmi előkelő szálloda és kajálni is jobb Bangkokban pl. az éjszakai piacon, vagy csak egy utcai árusnál akár a földön sütött igazi fűszeres ételt, mint egy európai vagy amerikai mintára készült gyorsétteremben egyen hamburgert.

A megpróbáltatások mindegyike jó játék volt, leszámítva az éhezős napokat és azt a pár esetet, amikor a természet villantotta meg az erejét. Átéltünk igazi vihart, amikor egy bokáig érő kis patak pár perc alatt derékig érő örvénylő zuhataggá vált az orrunk előtt, az félelmetes volt.

Számos országban megfordultál már. Hogy tetszett Argentina? Már amikor nem a dzsungelben voltál? Gyönyörű lehetet….

Tényleg nagyon sok helyen jártam már, de Délamerikába ez volt az első utam. A dzsungeltáboron kívül autóztunk kb 500 km-t, ami tényleg érdekes látványt nyújtott, a kis falvak, a vörös föld, az emberek, hátukon az elmaradhatatlan mate-teás felszerelésükkel-tudjátok nagyon elterjedt, kávé és üdítő helyetti folyamatos teafogyasztók az argentinok, amire spéci felszerelést használnak, amit mi is kipróbáltunk az erdőben. Ez egy kis teafűtartó, amiből a hátukon cipelt termoszból forró vízzel frissen készített teát kortyolnak, jó esélyt teremtve ezzel az ébren maradásra, ami a lassú vérmérsékletüket tekintve elég sűrűn használt eszköz.

A legfantasztikusabb élményt a dzsungelen kívül az Iguazu vízesés jelentette, ahol 7 órát volt szerencsém eltölteni, de egy életre szól.

Én személy szerint nagyon drukkoltam neked is, mert a képernyőkön keresztül úgy tűnt, hogy jól viseled, jól kezeled a megpróbáltatásokat, a stressz helyzeteket, és a konfliktusokat. Nagy segítségére voltál társaidnak, tartottad bennük a lelket. Mi volt fizikailag, és lelkileg az a szituáció, ami leginkább megviselt?

Elég kiegyensúlyozott vagyok és emellett rutinosan viselem a közösségi életet, hiszen az idén 20 éves Padödő zenekar fennállásának kb. 18 évét töltöttük turnézással, ahol közel 20 ember folyamatos együttléte, fárasztó utazások éjszakázások nemegyszer teremtenek konfliktushelyzeteket, amelyek megoldása a Györgyivel kettőnkre hárul. Szóval innen a rutin.

Ennek ellenére a társak elviselése volt a legkeményebb feladat úgy lelkileg, mint fizikailag is.

Láthattuk, hogy voltak viták, a celebek között, melyek szerintem már a túlfokozott lelki állapotból adódtak. Hogyan jöttél ki társaiddal. Ki okozott kellemes meglepetést, és ki volt az, akiben csalódtál egy picit….már ha volt ilyen?

Nagyon jól kijöttem a Somával, Dániellel és a Horvát Évivel, de Patrícia is kellemes meglepetés volt.

A többiekkel is jól elvoltam, Márk kifejezetten kedves nekem, a Győzike sok eddig ismeretlen tulajdonsága derült ki ebből a műsorból, de Heni szeretetéhsége és a sportoló fiúk kisfiús szerethetősége is színesítette az eddig róluk alkotott képemet, de gondolom a nézőkét is és ez volt a cél.

Mi volt az, amit eddigi élettapasztalatodból kamatoztatni tudtál ebben a helyzetben, és mi volt az, amit itt tanultál, testileg, lelkileg, így visszagondolva?

Testileg a jeges vízesésben való fürdés élménye és a vízesésen egy kötél segítségével való le fel kapaszkodás sikere az erdő illata, az éjszakai dzsungel hangja a maradandó, lelkileg az itt és most-ban való létezés ereje, és a tolerancia fontossága minden élethelyzetben a nagy tanulság.

Hogy telt a hazaérkezést követő pár nap?

Alvással, sajna gyors visszahízással:-) és rögtön munkával.

A szombati közös tv műsort követően már másnap Rossini misét énekeltem a Kecskeméti nagytemplomban, de előtte még délután felléptünk a Padödővel a Kozma utcai börtönben, szóval azonnal bele a sűrűjébe.

Ha lehetőséged lenne rá, újra nekivágnál?

Életem egyik nagy élményét hagynám ki, ha nem.

Nagyon szépen köszönöm az interjút. További minden jót és sikereket kívánunk neked.
Demuth János