Mint egy edzőmeccs
A pénteki Cegléd mérkőzés után, simán tovább jutottunk a nyolcad döntőbe. A Magyar-kupa eddig zökkenőmentesen alakult. Egyedül a Szeged csapata került tűzközelbe 22-én. Az MKB Sopron csapata azért nem egyszerű. A Cegléd meccs lassan, gyengén kezdődött. 6104 / 1313 látogató
Kathleent megműtötték!
Rettentõ nehéz helyzetbe került csapatunk! Irányítónkat, Kathleen Macleod-ot pénteken a Magyar Kupa mérkõzés során kórházba kellett szállítani, és még az éjszaka folyamán vakbélmûtétet kellett rajta végrehajtani. 5951 / 1289 látogató
Südi Iringó exkluzív interjúja a Sopron.info.hu-nak
Südi Iringó, a Szombat Esti Láz – című sztárprodukció egyik szereplője, táncoktatója, exkluzív interjút adott honlapunknak, melyben a műsorról, partnereiről, tanítványairól, élményeiről kérdeztük. Iringó már korábban nyilatkozott oldalunknak, ezért ismételten köszönjük...
A Ráspi
Ha Sopron, akkor Fertőrákos, ha Fertőrákos, akkor Ráspi. Nincs ezen sok gondolkoznivaló, tudtuk mi is, valahogy eddig mégis mindig kimaradt. Most azonban nem bíztuk a véletlenre, már egy hónappal a soproni út előtt asztalt foglaltunk az öntörvényű vendéglős-borászhoz, aki saját bevallása...
Így is kijárt a vastaps!
Hiába vezetett csapatunk 13 ponttal is a csoportot veretlenül vezetõ Velence ellen, végül a rutinosabb olasz csapat örülhetett. Itáliából is átrándult egy tucat ultra erre a fontos mérkõzésre, akik nagy hangpárbajt vívtak szurkolóinkkal.. 6306 / 1398 látogató
Valami Amerika 2. – Decemberben a mozikban!
Herendi Gábort a folytatás ötletének megszületéséről: “Gondolatban régóta terveztük a folytatást, de sokáig nem volt meg az ötlet, hogy hogyan lehetne továbbvinni. Nagyon bennem volt, hogy csak akkor adok neki zöld utat, hogyha van egy olyan forgatókönyv a kezemben, amivel a második...
Anna Frank naplójából nyílt dokumentumkiállítás
Anne Frank egyetlen írásával vált világhírűvé, naplójával, amelyben a második világháború egyik szörnyű tragédiájának eseményeit, azok kapcsán a maga gondolatait, reflexióit örökítette meg. A soproni Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola földszinti termében nyílt tárlatot...
Talpra Magyar
December 5-én pénteken Sopronba érkezik Dr. Morvai Krisztina és Vona Gábor. A közelmúltban a megye székhelyeken lezajlott teltházas (400 – 700 fő előtt megrendezett) országjáró előadás után Sopronban tart előadást a Civil Jogász Bizottság korábbi társelnöke a Nemzeti Jogvédő...
Vereség-de emelt fővel
A két kezdőcsapatban volt összesen hét amerikai, egy Puerto Rico-i és két magyar kosaras. Az első percekben szinte minden akció kosárral végződött, majd eladott labdáink után ellépett a Paks. 6690 / 1505 látogató
Elég a várakozásból!
Kőszegi út. Kettős sorompó. Horror! Talán ez a legjobb kifejezés, mely hirtelen eszembe jut. Nap mint nap próbálom kikerülni, nem arra menni, de hát nem tudok mit csinálni, mert arra felé lakom. Elmondjam, hogy hogyan lehet 4-es sorompót kifogni, és több mint 20 percet várakozni? Nagyon...
Bronzérem
Sensei Demeter Zsolt,a SMAFC karate szakosztályának edző-versenyzője bronzérmes lett a berlini Karate Európa Bajnokságon egy dán és egy iráni hacos mögött. http://www.kyosopron.hu/ 7903 / 2229 látogató
Zséda koncert – Rouge Tour 2008
2008.11.27 Helyszín : Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Műfaj : koncert Belépődíj : 2.990,- Ft Műsor 2008-ban elérkezett az idő, hogy megszülessen az a nagyszabású koncert show, mely ötvözi magában mindazt, amitől az elmúlt évek alatt Zséda neve fogalommá vált. Zene,...
Parádéztunk!
Az elsõ játékos, aki feltûnt a parketten bõ fél órával a kezdés elõtt, Horváth Zsuzsi volt. Mint megtudtuk, a tegnapi nap kiment a bokája, ezért õ már korábban nekiállt bemelegíteni. 6142 / 1457 látogató
Kaméleon – December 4.-től a mozikban!
Elkezdte forgatni új, Kaméleon című filmjét Goda Krisztina rendező; a felvételeket főként budapesti helyszíneken rögzítik július 6-ig, a mozgókép az év végén kerülhet a mozikba – közölte Bártfai Andrea, a produkció sajtófőnöke. 5998 / 1620 látogató
Ez már rangadó lesz!
Az elkövetkezõ hetekben a magyar bajnokságban is komolyabb erõpróbák elé nézünk. A sorban elsõ a SZEVIÉP-Szeged elleni szombati (!) bajnoki lesz, ahol Székely Norbert is komoly összecsapásra számít. 6926 / 1817 látogató
Világokon át – Dúl Antal teológus előadása
2008.11.23 Helyszín : Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Belépődíj : Elővételben: Felnőtt: 800 Ft, diák: 400 Ft Helyszínen: Felnőtt: 900 Ft, diák: 450 Ft Műsor Az “Ég akarata” – asztrológia, Ji king, Tarot Meghívott vendég: Dúl Antal teológus, Hamvas...
Szétesik a CSKA (?)
A világméretû gazdasági válság utolérte szeretett sportágunkat is! Információink alapján elsõ áldozata a világhírû játékosok egész sorát felvonultató kétszeres Euroliga gyõztes, többszörös orosz bajnok CSKA Moszkva együttese, ahol a mai napon bejelentették a játékosoknak,...
Helyén volt a szívünk!
Nagy csatában, küzdenitudásból jelesre vizsgázva szereztük meg negyedik gyõzelmünket a csoportunkban. A vendégek kezdték meg ugyan a pontgyártást, de a második perc végén már 7 pont állt csapatunk neve mellett, melybõl ötöt Jeca jegyzett (7-2). A negyedik perc elején kényszerû...
Falusi Mariann exkluzív interjúja a Sopron.info.hu-nak
Falusi Mariann részt vett az RTL Klub „Celeb vagyok, ments ki innen” produkciójában. Több hetet kellett a celebeknek eltölteniük az Argentin dzsungelben, nem éppen komfort körülmények között, mely mint lelkileg, mint testileg egyaránt megviselte őket. 7432 / 2301 látogató
A Sördögökről röviden
Honlapunkhoz hozzászólás érkezett, férfi kosárlabda ügyben. Miért nem foglalkozunk e témával? A kedves Olvasó figyelmét az archívum rubrikához terelném, ahol a volt szezon itthoni meccseit mind közvetítettük. Az idei szezon mérkőzéseiről is közöltünk már cikkeket, ami a jövőben...
Oldal 1 / 3123