Tegnap veste gálamérkőzésre került sor az SKC-és az Ultras Sopron együttese, a szurkolók egy csoportjának csapata között. Az SKC együttesében természetesen csak a volt és leendő magyar mag tagjai szerepeltek a remek hangulatú gálameccsen
A szurkolóknak oly sok szép pillanatot, örömet szerző gárdából a napokban hazautazó Molnár Bandi és a sérülése után lábadozó Horányi Ákos hiányzott – természetesen igazoltan. Csak a mérkőzés kedvéért tért vissza a már szintén szezonvégi szabadságát töltő Szöszi, azaz Szabó Zsolt, akinek a szurkolók ezúton külön is köszönik, hogy jelentével emelte a gálameccs színvonalát.
A meccset közel száz szurkoló kísérte figyelmmel, akik ki is rakták transzparenseiket. Kezdetben azt láthatták, hogy Keresztes Rafi, ahogy a nyíregyháziak ellen, most is zsákoló parádét rendez. Vezetésével az SKC jelentős előnyre tett szert – hiába, ők gyakorlatilag még edzésben vannak…
Mivel Rafi mindkét palánk alatt korlátlan úr volt, félidőben közel 30 pont volt az SKC előnye, ám az Ultras Sopron a félidőben „villámigazolással” a maga soraiba csábította az első félidő hősét, Keresztes Rafaelt – a gyors tranzakció részleteiről honlapunk nem kapott tájékoztatást.
Amitől a bajnokságban rettegtek, abban most reménykedtek a szurkolók, nevezetesen, hogy az SKC szünet után még egy ideig „bent marad” az öltözőben. Nos, bejött a remény, a gyakran a közönségnek játszani próbáló SKC játékosai több labdát eladtak, a jelentősen felmagasított szurkolói csapat pedig szívos munkával szorossá tette a derbit.
A végjátékban aztán Szöszi kritikus helyzetben bevágott két, valamint a rutinos Pojek egy triplája megadta a kegyelemdöfést az Ultras együttesének, az SKC végül 98-84-re nyert. A mérkőzés pedig tovább mélyítette a barátságot, a jó kapcsolatot a csapat és a szurkolók között.
sakc.hu
- Mutatjuk, ki a mai kieső 💔😔
- Hagyomány és alkotás: megnyílt Sebőkné Fekete Mária hímzéskiállítása Sopronban Szálán varrott hímzések címmel nyílt meg…
- Sopronban kezdte meg 2026-os szezonját a Food Truck Show Idén is elstartolt a népszerű gasztronómiai eseménysorozat, mel…
- Csendes krízis: a vape letarolja a tinédzsereket 🥺🥀
- Megnyílt Hainer István Test és mozgás fotókiállítása a Festőteremben, amely a mozgás legintenzívebb pillanatait őrzi meg…
- Milák Kristóf ezt súgta oda riválisának a dobogó tetején Az egy év kihagyás után visszatérő klasszis 100 gyorson aratta az első győzelmét a soproni úszó ob-n. #magyarnemzet #sport #milakkristof #sopron #uszas #ob #gyozelem
- #sopron #dance #party
- #urbex #sopron #abandoned #fy #hungary
- #sopron #urbex #koronahote #kastely #anbandoned @𝒍𝒊𝒂
- 📍 Sopron 🇭🇺 Hungarian National Championships 2026 #100free #🥇 #swimming #milakkristof #kristofmilak
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
