Gálameccsel búcsúztak a szurkolók a csapattól – és a szezontól

Tegnap veste gálamérkőzésre került sor az SKC-és az Ultras Sopron együttese, a szurkolók egy csoportjának csapata között. Az SKC együttesében természetesen csak a volt és leendő magyar mag tagjai szerepeltek a remek hangulatú gálameccsen “Gálameccsel búcsúztak a szurkolók a csapattól – és a szezontól” bővebben

21258 / 3384 látogató

Életem első kiállítása

Az „életem első kiállítása” című, ifjú tehetségeknek lehetőséget biztosító sorozat keretében nyílik kiállítás 29-én, szombaton 16 órakor a GYIK-ban. Ezúttal Zsidy Emese, a Széchenyi István Gimnázium diákja mutatja be, főleg természetről készült festményeit, melyek június 18-ig tekinthetők meg.

16512 / 3037 látogató

Dumaszínház

A nagysikerű Dumaszínház sorozat következő előadását 28-án, pénteken este 7 órától tartják a Liszt-központban. Fellépnek: Hadházi László és Felméri Péter.

10130 / 2627 látogató

Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

A Téli-Tavaszi Hangversenybérlet soron következő koncertjét 25-én, vasárnap este 6 órától tartják a Liszt-központban. A koncerttel Lomoschitz Pál, a 2007-ben elhunyt kiváló soproni hegedűművész, tanár és koncertmester emléke előtt tisztelegnek. Fellép a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar, közreműködik Pilz János hegedűn, és Szekendy Tamás zongorán. Vezényel: Dárdai Árpád

14177 / 2827 látogató

Komplex program a soproni borvidék fejlesztésére

Bormúzeumot nyitnak Sopronban, túraútvonalakat létesítenek az Alpokalján és az Ikva mentén, Fertőendréden pedig kerékpárutat építenek uniós támogatással. A tájegység turisztikai fejlesztéséhez közel 75 millió forintot nyert a pályázó konzorcium a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében. “Komplex program a soproni borvidék fejlesztésére” bővebben

16813 / 3099 látogató