Sopron.info.hu

Két meccs – két győzelem

  2009 nov 22 / #sport

A SMAFC-os lányok az MKB-t és a Győrt is megverték
A SMAFC-NYME NB I/B kosárlabda csapatának tagjai egy hét alatt, két meccsen két győzelmet arattak.

November 17-én az MKB Euroleasing II. együttesét hazai pályán verték meg 79:78-ra, november 21-én a Krasznai-csarnokban a Seat Lamivéd Győr II. csapatát fogadták, s győzték le 105:53 arányban.

A zöld-fehérek elleni mérkőzés úgy indult, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Szívós védekezés, okos, helyenként ötletes támadásvezetés, és a 19. percben 15 pontos SMAFC előny. Ki gondolta ekkor – legalább is kék-fehér részről – , hogy izzadós, verekedős, kínkeserves végjátékot kell játszani majd, a mérkőzés utolsó perceiben? Annak, hogy ez így alakulhatott, több összetevője is volt.

Egyrészről, hogy a biztos előny kissé figyelmetlenné tette a SMAFC-os lányokat az első félidő végén, illetve a másik oldalon Sipos Boglárka és Vágvölgyi Petra, akik másfél perc alatt összehoztak 9:0-át. A harmadik negyedben állandósult az egyetemisták 6-7 pontos előnye, elsősorban István Linda palánk alatti ponterős játékának köszönhetően, de Sipos Bogi akár a leglehetetlenebb helyzetekből is betalált, tartva a lelket az MKB együttesében. A negyedik negyed első öt percében MKB (Sipos) – SMAFC (Farkas) 6:10, és már tizenegy pont a a kék-fehérek előnye.

Mások ilyenkor nyugszanak meg, az egyetemisták ekkor kezdtek kapkodni. Igaz, ebben az időszakban már több szikrázó jelenet tarkította a mérkőzést. Kár, mert egészen addig kizárólag a kosárlabdáról szólt a városi rangadó!

Másfél perc volt hátra, és 70:77 a SMAFC javára. 25 másodperccel a vége előtt viszont már 78:77 a zöld-fehéreknek. Időkérés a kék-fehéreknél. Csontos Eszter döntő kosarat dob, de egy picit korán, még 8 másodperc van hátra. Időkérés a másik oldalon. Természetesen az MKB-sok “Bogira” játszanak, a kék-fehérek őt védik leginkább. Csonti mellett nem is sikerül a dobása…

A feszültség a mérkőzés végeztével is nehezen oldódik. Talán, ha voltak semleges nézők a csarnokban, akkor ők csettinthettek egyet, hogy valóban ízig-vérig rangadót játszottak a csapatok, mely az utolsó másodpercig tartogatott izgalmakat.

MKB-Euroleasing II. – SMAFC-NYME 78:79 (11:17, 24:24, 18:20, 25:18)
MKB: Sipos 32/3, Katona, Vágvölgyi 10/3, Németh 13, Licskai 12. Cs.: Czinder 9/6, Turner 3, Hegedüs, Kozma, Czérna, Bognár.
SMAFC: Dávid 8, Csontos 12, Farkas 20/9, István 22/3, Radnóty 7. Cs.: Klemencsics 6, Takáts 4, Tóth, Zottl, Kerékgyártó, Katona, Fejes.

Öt nappal később, a Krasznai-csarnokban, a győri együttes ellen vívott mérkőzésről hiányzott a soproniak csapatkapitánya, Dávid Viktória, valamint az éppen Budapesten zh-t író István Linda. A többiek azonban kettőzött erővel készülődtek a Seat Lamivéd Győr II. ellen.

A negyedik percig felváltva estek a kosarak, aztán ahogyan javult a kék-fehérek védekezése, úgy lépett meg a soproni együttes tíz ponttal. Ám a meglepetést, a negyed utolsó két percére tartogatták a SMAFC-osok. Ekkor Takáts és Fejes kosaraival 12:0-at produkáltak. A második negyedben ugyan egy picit csökkent az iram, de továbbra is brillíroztak az egyetemisták.

A szünet után Öri és Süle eredményessége révén, szorosan alakult a harmadik negyed, hogy aztán újra rátegyenek egy lapáttal a kék-fehérek, és megörvendeztessék szurkolóikat az idény első 100 pontos mérkőzésével.Ezen a délutánon a soproni csapat minden játékosa kitett magáért, és ennek köszönhetően fölényes győzelmet arattak, a szimpatikusan kosárlabdázó Győr ellen.

SMAFC-NYME – Seat Lamivéd Győr II. 105:53 (36:14, 20:10, 23:17, 26:12)
SMAFC: Csontos 11/3, Farkas 21/3, Klemencsics 9, Kerékgyártó 7, Radnóty 4. Cs.: Fejes 20/12, Takáts 8, Horváth 7/3, Katona 7, Tóth 5/3, Kisréti 4, Zottl 2.
Győr: Starkbauer, Süle 18, Őri 20/9, Bakó, Marth 2. Cs.: Salakta 6, Orsós 6, Tullner 1.