Sopron.info.hu

Kirakatokból loptak LCD tévéket soproni fiatalok

  2010 ápr 07 / #helyi

Négy lopott LCD tévét találtak egy házkutatás során a soproni rendőrök, és két helyi fiatalt is elfogtak, akiket lopással gyanúsítanak. A 19 és 26 éves férfiak kirakatokat betörve emeltek el értékes tévéket soproni boltokból.

Előzetes letartóztatásba került két soproni férfi, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kirakatokat betörve LCD televíziókat loptak el helyi üzletekből – mondta Völcsey András százados, bűnügyi osztályvezető kedden sajtótájékoztatón. Az év eleje óta négy, reklám célú LCD televízió tűnt el soproni üzletek kirakataiból csaknem egymillió forint értékben – tette hozzá.

Péntekre virradóra igazoltatták a 19 és a 26 éves fiatalembereket, mivel a rendőröknek feltűnt, hogy a hidegben egy szál pólóban sétálnak az éjszakában. Előállítását követően a fiatalabbik elismerte az éjszakai bűncselekményt és azt is elmondta, kinek értékesítették a lopott holmit – mondta Völcsey András.

A megadott címen a négy eltulajdonított LCD tévé közül kettőt megtalált a rendőrség, és egy lopott kerékpár is előkerült a házkutatás során. A harmadik készülék egy másik embernél volt, a negyediket egyelőre még keresik. A lopott áruk vásárlóit egyelőre tanúnak tekintik, de vizsgálják, hogy orgazdaságnak minősülnek-e – mondta a százados.

Az idősebb gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, nemrég szabadult vagyon elleni bűncselekmény miatt, de a fiatalabb sem ismeretlen a rendőrség előtt, neki kábítószeres ügye volt – közölte Völcsey András.

origo.hu