Sopron.info.hu

Lopás a parkolóban

  2007 jan 30 / #pellengér

Lopás a parkolóbanNemrég történt, hogy a soproni Interspar parkolójában, miközben a bevásárlást az autóba pakolta, kifosztottak egy fiatal hölgyet. Nem kellett figyelmetlennek lennie, a tolvajok egész ügyesek.


 Miközben behajolt a csomagtartóba, a kalaptartóra helyezte a táskáját, amit szőröstül-bőröstül illetve pénzestül, telefonostul, iratostul és minden egyéb kellékestül, ami egy hölgy táskájának tartalma, pillanatok alatt „eltüntettek”. Az esetet sajnos nem vette senki sem észre.

A parkolóban nincsenek kamerák, úgy látszik a nagymenő vagyonvédelmi rendszer és biztonsági szolgálat csak az áruház javait, védi, a parkolóban akár autót is lehet lopni, az már nem az Interspar gondja- baja, kára.
Lopás a parkolóbanKiderült, hogy nem egyedi az eset, más is járt már így pórul. Károsultunk azon túl, hogy bejelentette az esetet a rendőrségre, kicsit utánanézett ismerőseivel a dolgoknak. Többször visszatértek a tett színhelyére és a soproni piacra is, ahol a feltételezett elkövetők gyakran megfordulnak. Konzultálva ismerősökkel, kollégákkal, más károsultakkal a következő eredmény született: más esetekben is sikeresen loptak azok a gyerekek, akik amúgy csak a kocsik mellett vagy azokba behajolva koldulnak, kéregetnek. Nekik a szüleik, sincsenek ilyenkor távol. Ők azok a híres, hírhedt román állampolgárságú árusok, akik a késeket, kukkereket, zoknikat stb. árulják.

Lopás a parkolóbanMiután egyre gyakrabban jártak a nyakukra figyelni őket, amit már ők is észrevehettek és unhattak, csodák- csodájára a meglopott hölgynek a tolvajok számára értéktelen tárgyai, egy szép napon a postaládájában landoltak. Persze a telefon és a pénz az nem, mert az, jóval több, mint százezer forint érték. Naná, hogy nem. De azért a betyárbecsület az betyárbecsület….:-)

Szóval kedves olvasó, vigyázni a parkolókban, közterületeken a kis koldus gyerekekkel és bajuszos, kalapos, kreolbőrű apukájukkal is, mert nemcsak kéregetnek és árulnak (persze feketén) hanem lopnak is, ha csak tehetik. Vigyázzunk velük, ha nem akarunk áldozatokká válni, iratokat újra intézni, telefonkártya után szaladgálni és búcsút inteni a pénzünknek.

KBJ