Megvan az első
Az MKB-Euroleasing Sopron csapata, az Euroliga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén nagy csatában, 10 ponttal legyőzte a világsztárokkal felálló Jekatyerinburg együttesét, és a két győzelemig tartó párharcban, akár a következő mérkőzésen, pénteken,  idegenben ki is harcolhatja...
Lopás a parkolóban
Nemrég történt, hogy a soproni Interspar parkolójában, miközben a bevásárlást az autóba pakolta, kifosztottak egy fiatal hölgyet. Nem kellett figyelmetlennek lennie, a tolvajok egész ügyesek. 6264 / 1381 látogató
Deák tér
5940 / 1468 látogató
Három vereség, kiesés
Az FC Sopron, elvárásoknak megfelelően szerepelt a debreceni teremtorna döntőjében. Csoportjában, mindhárom mérkőzését elvesztve, 4 rúgott, és 13 kapott góllal utolsó lett. 4741 / 896 látogató
A terembajnokság döntője Debrecenben
Csapatunk a hétvégén Debrecenben lép pályára a Tippmix Teremlabdarúgó Bajnokság döntőjében. A sorsolásunk nehéz, a Tatabánya, az Újpest, és az MTK ellenfeleként kell helytállnunk, és kiharcolnunk az első két hely valamelyikét, ami az elődöntőbe jutáshoz szükséges. 5064 /...
Sztárok és a Vallás 3.
Richard Gere, Steiner Kristóf, Sharon Stone, Meg Ryan, Tina Turner, Shirley MacLaine és Buddhizmus 2550 évvel ezelőtt Buddhának egyedülálló lehetőségei voltak tanításai átadására. Magasszintű kultúrában élt, s nagyon tehetséges tanítványok vették körül. Miután elérte a megvilágosodást,...
Sztárok és a Vallás 2.
Madonna, Britney Spears és a Kabbala Madonna, Britney Spears és a KabbalaMadonna, Britney Spears és a KabbalaMadonna, Britney Spears és a KabbalaA kabbala szó az ősi quibel-ből származik, ami azt jelenti, hogy “kapni” vagy “az amit kapunk”. Az ősi világban volt még...
Feczesin interjú
Sopron.Info.hu: Gratulálunk, csapatunkban, az őszi szezonban te lőtted messze a legtöbb gólt. Elemezve a teljesítményedet, két dolog szembetűnő: a szezon feléig egy gólt se lőttél, utána pedig tíz forduló alatt nyolcat, és háromszor a te találataiddal nyertünk. 6552 / 1707 látogató...
Sztárok és a Vallás 1.
Napjaink bulvár sztárjai közt sincs mindig egyetértés a vallás tekintetében. Számos cikket olvashatunk vallási elkötelezettségükről, mozgalmaikról, mely néha már több ellenszenvet, mint rokonszenvet válthat ki az olvasókból. Mielőtt azonban véleményt alkotnánk egy-egy sztárról...
Széchenyi Vilidzs
Már–már megszokottan cseng a fülünkben a nagycenki lakópark elnevezése: Széchenyi Village. Hallottunk róla már eleget, olvastuk a hirdetésekben láttuk az óriásplakáton. Megszoktuk. Pedig emlékszem, eleinte micsoda felháborodást keltett bennem ez az elnevezés. 5639 / 1258 látogató...
Birtalan Botond a Sheffield-ben?
Birtalan Botond, az FC Sopron 17 éves labdarúgója ma utazik Angliába, a Sheffield United csapatához. Az Premier Legaue-ban 24 ponttal, 16 helyezett együttes egy hétig teszteli a fiatal játékost.     Botond állítólag a Debrecen elleni csúfos vereséggel, és edzőváltással végződő...
Vihar
4938 / 1425 látogató
Prananadi
A Pránanadi szanszkrit eredetű összetett szó. A prána jelentése abszolút energia, univerzális életérő. A nadi jelentése csatorna, folyam, ér, cső. A pránanadi jelentése abszolút energia csatorna, univerzális életerő csatorna. 9203 / 3657 látogató
Szándékos útszűkületek Sopronban
A közlekedésben az a cél, hogy minél biztonságosabban, minél hamarabb elérjük úticélunkat. Sokat is tesz ezért manapság a soproni önkormányzat, láthatjuk az útfelújításokat, körforgalmak építését, vagy például legutóbb a Lackner Kristóf utcai híd kiszélesítését.   4487...
Nagyarányú győzelem
Az Angerréti pályán, a tavaszi felkészülés első mérkőzésén az FC Sopron, a harmadosztályú Soproni VSE csapatát fogadta. Az első félídő után, már 5:0-ra vezetve, végül 8:0-ra győzött. 3610 / 727 látogató
Go Trabi Go
A Soproni Szuperinfó 2007 január 17.-ei számában olvastam az alábbi hirdetést. A Lippai János Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti Trabant 1.1 U Combi típusú 1990. évjáratú, fehér, műszakival nem rendelkező személygépkocsiját. 4974 / 1214 látogató
Solid Beatz – Hangár 01. 20.
SOLID BEATZ HELYSZÍN: Hangár Music Garden – Sopron 9400 Vándor Sándor u. – volt Sotex IDŐPONT: 2007 Január 20. szombat BELÉPŐ: 1000 Ft http://www.hangarmusicgarden.hu/ 4511 / 935 látogató
Szerencsés továbbjutás
Csapatunk a 2. Tippmix teremlabdarúgó-bajnokság zalaegerszegi selejtezőjének nyitómeccsén 3:1-es vereséget szenvedett a Honvéd gárdájától, majd a házigazdákat alázta 5:1-re. Utolsó mérkőzésén az addig veretlen Kaposvár csapatától szenvedett szoros csatában egygólos vereséget....
Sad But True
7188 / 2326 látogató
Előző életek – Reinkarnáció
Az elmúlt hónapokban egyre többen keresnek fel azzal a kéréssel, hogy vigyem vissza őket előző életükbe, hogy lássák, kik voltak, mit csináltak, mit tettek, kivel és mikor és miért……? Ezen kéréseket általában visszautasítom, és hát jogos a kérdésük, hogyha meg tudom tenni,...
Oldal 1 / 212